Toleranciahatárok

Robert Ficónak mégiscsak középtájt kellene megülnie a lovat, mert a nyereg ott van.

Elég volt a toleranciából – jelentette ki Robert Fico szlovák miniszterelnök pártja, a Smer kongresszusán. A szlovák romák mostantól fogva elfelejthetik a polkorrekt védőhálót, a törvények rájuk is vonatkoznak, tartsák tiszteletben, és ne zavarják a többségi társadalom igényét a nyugodt életre.

Az EU gyengülése a brexit által, Donald Trump sokakat meglepő választási győzelme, az Osztrák Szabadságpárt előretörése, amely még Hofer győzelme nélkül is számottevő, az AfD megerősödése, a CDU és a CSU közti súrlódások – és még sorolhatnánk azokat a jeleket, amelyek arra utalnak, hogy a világ egyre veszélyesebb hellyé válik, ezért az egyes nemzetek önvédő reflexei szükségképpen fölerősödnek. Jobboldali veszélyről beszélni azért elégtelen és félrevezető, mert ez sok, a valóság helyett a média által orientált emberben azt a benyomást kelti, mintha a jobboldal a Gonosz varázsütésére föltámadna, hogy pusztító erejét bemutassa. Holott a dolog fordítva van: nemzeti bekötöttségéből kifolyólag a jobboldal alkalmasabb a hirtelen megnövekedett veszélyek érzékelésére, ezért drasztikusabb impulzusokat ad, hogy magához térítsen egy országot vagy akár egy földrészt a letargiából, a tanácstalanságból vagy a széplelkű hazudozásból.

Kis öröm: a szlovákoknál a magyar kártya most nem került elő. Más lett ma fontos. „Félünk valamit kimondani, mert nem polkorrekt, ám a másik oldal, a szélsőségesek és a radikálisok használják ezt a nyelvet, és hatalmas támogatást szereznek vele” – Fico szavaiban nehéz nem észrevenni a hazai áthallásokat. Igaz, a mai Jobbik, vitatható politikai realitásérzékkel, még mindig a szalonképességén dolgozik (miközben szalonképtelen támadásokat kap), fittyet hányva mintegy a nemcsak Európán, hanem Amerikán is átsöprő, a jobboldaliságnak kedvező szeleknek, de Fico szavai eszünkbe juttatják a Jobbik évekkel ezelőtti megerősödését. Amit kizárólag annak köszönhetett, hogy otthon volt a magyar vidék világában, odafigyelt azokra a súlyos szociális és rendvédelemért kiáltó jelenségekre, amelyekre egyik párt sem. Olyan rétegekre (idősek, mezőgazdasági munkából, háztájiból élő, a létminimum határán lévő magyarok), akikkel senki nem foglalkozott. Fico mindenesetre megragadta azt a pillanatot, amikor a politikailag korrekt nevű troll lázas betegen, ha ugyan nem dögrováson nyomta az ágyat. Ebben a merényletekkel mérgezett, a migránskérdést megoldani nem képes Európában a rendre való igény képtelenül fölerősödött, mert az emberek félnek. Nem a hivatásos rettegők, hanem akik restellnek sötétedés utáni félelmükről beszélni. Félnek a jövőtől, félnek egy Erdogan által Európára szabadított sokmilliós migránsáradattól, féltik a munkahelyüket, „populistán” hozzátehetném, hogy a lányaikat is.

A jobboldalnak kedvező széljárás sok mindent hozhat még, aminek egyáltalán nem fogunk örülni. A Kelet-Szlovákiában 2004-ben lezajlott éhséglázadás óta csak tizenkét év telt el, és aligha nevezhetjük a problémák megoldása felé tett civilizált európai lépésnek, hogy később hallhattunk olyan esetekről, hogy szlovákiai roma nőket tudtukon kívül sterilizáltak. Nagy botrány lett, az Európai Bíróság kártérítésre kötelezte az államot. Úgyhogy Európa immunrendszere ide vagy oda, a vehemens jobbra tolódás közepette nem lenne jó, ha ilyesfajta megoldásokra vetemedne bármely politikai erő.

Egy hajdani lovas nemzetnek a hármas roncsmetró használatáig korcsosult tagjaként csendesen megjegyezném, hogy Robert Ficónak azért miniszterelnökként mégiscsak középtájt kellene megülnie a lovat, mert a nyereg ott van. Kelet-Közép-Európa egyetlen országában sem lehet egyik napról a másikra megkövetelni azt, ami fölött évtizedeken át mindenki szemet hunyt. De itt az ideje elfelejteni a rossz emlékű, senkinek sem hasznos „pozitív diszkriminációt”, és a romákat jogokkal és kötelezettségekkel bíró állampolgárnak tekintve megkövetelni tőlük ugyanazt, amit a hozzá hasonló sorsú szegényektől, legyenek szlovákok vagy magyarok, a törvény alapján minden állam megkövetel.