A múlt hibáival való őszinte szembenézés és az említett hiányosságok meghaladása nélkül most is minimális az esély a sikerre. Az évente mintegy ötvenmilliárdos forrásbővülést a torz, bürokratikus struktúra, a honvédelmi szféra körül jórészt változatlanul ólálkodó haszonlesői kör, a koncepciók hibája vagy hiánya rendkívül hatékonyan el tudja pazarolni.
Észben tartva ugyanakkor, hogy az alternatív javaslat nélküli kritika fabatkát sem ér, következzen egy felvetés is. Bár Simicskó István tartalékosügyben tett erőfeszítései a honvédelmi politikában ritka elkötelezettségről tanúskodnak, meggyőződésem, hogy a meglévő honvédség aktív (szerződéses és hivatásos) állományának megtartása, létszámkeretre történő feltöltése, a kor követelményeinek megfelelő felszerelése, felfegyverzése és kiképzése kell hogy prioritást élvezzen. Az ő fizetésük, munkakörülményeik, általános megbecsültségük emelése mellett ez leginkább jelentős, jól átgondolt és átlátható haditechnikai beszerzésekben tud megnyilvánulni. Ezen a téren akár öt-tíz év alatt jelentős haladást lehet elérni, képességeket helyreállítani, modernizálni. A tartalékosrendszer felépítése, a társadalmi elfogadottság, beágyazottság helyreállítása ezzel szemben lassú, sok visszacsatolást igénylő sziszifuszi munka, mondhatni generációs feladat, amelyet nem lehet siettetni húszezres állományról, 197 lőtérről tett hangzatos kijelentésekkel, amelyet a napokban a miniszter is tett a Figyelő című hetilapnak adott interjújában.
Nem mellesleg, kül- és belpolitikai tekintetben egyaránt nagyobb a megtérülés esélye meglévő honvédségünk rendbetételével, amit a forrásbővülés ütemének gyorsítása is alátámaszthatna. A másik feladat is elodázhatatlan, de erőltetett, átgondolatlan megvalósítása hemzseg a szakmai, társadalmi és nem mellesleg politikai kockázatoktól.
