Játék a számokkal

Ebből így nem versenyképes gazdaság lesz, hanem csupán pár elégedett milliárdos és elégetett milliárdok.

Vannak a szabad és vannak a szabadságszerető népek. A történelem viszontagságai miatt a magyar lélek általában utóbbi kategóriába tartozik, és úgy tűnik, a jelenlegi kormányzati szabadságharc ellenére a gazdaságban megmarad a külföldtől való erőteljes és indokolatlan függőség. A Fidesz azt ígérte, hogy a külföldi cégeket erővel megzabolázza, ám még azt sem érte el, hogy azok érdekeit összefésülje a magyar érdekekkel. Ennek épp az ellenkezője történik: a megígért észszerűség helyett maradt a rendetlenség. A hatvanas évek hippimozgalmainak volt a jelszava, hogy Szeretkezz, ne háborúzz!, s úgy tűnik, az Orbán-kormány hamar rájött, nem érdemes velük szemben a honi érdekeket érvényesíteni. Erre utal az az adat, hogy hat év alatt 45 százalékkal több állami támogatást adott a nagyvállalatoknak – zömükben külföldieknek –, mint a szocialisták, amelyek esetében szintén hat év kormányzási adatait vettük alapul. Ez idő alatt a „nemzeti kormány” átlagosan 6,5 millió forinttal támogatott egyetlen újonnan létrejövő munkahelyet, míg a multik barátjának kikiáltott, „nemzetietlen szocialisták” 4,6 millió forintot adtak „csak” álláshelyenként. Persze azok is ész nélkül. Az összeg azonban azóta is nő, tavalyelőtt átlagosan 9,8 millió, míg az elmúlt évet vizsgálva már 12,2 millió forinttal járult hozzá a magyar állam a nagyvállalati munkahelyteremtéshez. Ezzel az összeggel lényegében négy évre előre kifizették a munkavállalók bérét, elmegy az ember esze. S persze ekkora támogatásról egy kis hazai cég nem is álmodhat.

Szóval nem csoda, hogy újabb külkereskedelmi statisztikai rekordról düböröghet a kormányzati kommunikáció, miután tízmilliárd euró felett alakulhatott a többlet. Eszerint ennyivel többet exportáltunk, mint amekkora értékű import érkezett az országba. Csakhogy csupán ezek a számok megtévesztők. Ez a statisztikai részlet ugyanis nem tükrözi azt a tényt, hogy a hazai export több mint 80 (!), az importnak pedig több mint 70 százalékát (!) a külföldi vállalatok bonyolítják le. Azaz a magyar cégek teljesítménye alig több mint 10 százalékban (!) jelenik csak meg, ha a statisztikát a valóság megismerésének szolgálatába állítjuk.

Képletesen szólva a magyar gazdaság versenyképessége egy könnyűszerkezetes, bármikor elbontható gyárcsarnok lehetne. Ebben az összeszerelő üzemben az egyik oldalon alacsony képzettségű melósok tartják az anyát, a másikon pedig ugyanilyen melósok csavarják bele a csavart. Ám nemhogy a készülő termék, de még a kezükben lévő import csavarhúzó, az importcsavar és az anya is külföldi eredetű. Ott tartunk, hogy hat év telt el a „nemzeti erők” gazdaságpolitikai forradalmának kitörése óta, de a honi cégek részvétele és teljesítménye továbbra is megszégyenítően alacsony, a magyar gazdaság belső erőforrásai továbbra sem léteznek.

Pedig történelmi lehetőség előtt áll hazánk, amióta megnyíltak az Európai Unió pénzcsapjai. Korábban soha nem látott mértékben ömlik a friss pénz évek óta a gazdaságba. Azonban ennek célja is van, méghozzá a jövő. A későbbi növekedés alapjait kell megteremteniük több ezer milliárd forintnyi összegeknek. Azért, hogy a tehetséges, sikeres, alkotóképes hazai vállalatok létrejöjjenek és erőre kapjanak. Ám ahogy Róna Péter közgazdász fogalmazott, a kormány nem ezt a célt követi, hiszen a rendelkezésére álló forrásokat kontraszelekcióval osztogatja, pazarolja el. Leginkább hozzá közel álló, tehetségtelen klienseinek adja oda. Ebből így nem versenyképes gazdaság lesz, hanem csupán pár elégedett milliárdos és elégetett milliárdok.