Elég csak egy kis ideig böngészni a választási térképeket, hogy olyan eredményekre bukkanjon az ember, amitől azonnal felszaladhat a szemöldöke a csodálkozástól. Ha például Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére koncentrál, akkor azt láthatja, hogy errefelé már jó ideje elsöprő többséggel választják újra a polgármestereket, akik nemegyszer kerültek már összeütközésbe a törvénnyel, de valahogy a botrányoknak egyáltalán nem lesz következménye, pedig hát lenne igény a protestszavazatokra. A helyzet tehát paradox, amit csak fokoz, hogy kis lélekszámú településekről beszélünk, ahol ugye ha ellopnak egy tyúkot a felvégen, akkor már negyedóra múlva tudják, hogy az alvégen ki főzött belőle levest ebédre.
A lenyúlt uniós forrásokról, a pofátlan végkielégítésekről, az önkormányzati feketekasszába visszacsorgatott pénzekről, a szántóföldekre bejelentett fiktív választókról azonban nem terjedtek ilyen gyorsan a hírek a Nyírségben. A nagy csend oka, hogy jogállami normákkal hadilábon álló polgármesterek kegyként osztják itt a közmunkát, ami sok faluban az egyetlen legális pénzkereseti lehetőség. A közfoglalkoztatottakra pedig brigádvezetőnek nevezett, nemritkán börtönviselt kápók ügyelnek, akik arra is ráveszik a neonmellényeseket, hogy szaglásszanak kicsit szeretett polgármesterük érdekében. Ki merte kritizálni a falu emberét a kocsmában, vagy ki volt olyan bátor, hogy ellenvéleményt posztoljon ki a Facebookra, ki nyilatkozott ellenzéki lapoknak? – na, ők bizton számíthatnak rá, hogy nem kapnak közmunkát. A kikényszerített, megszégyenítő spicliskedésért persze jutalom is jár: egy újabb hónap ároksöprés színpompás neonmellényben.
De mindez sajnos már egyáltalán nem csak a Nyírségre jellemző húzás, nagy sikerrel alkalmazzák a modellt az ország minden rozsdaövezetében. És lehet, hogy vannak falvak, ahol az önkormányzat fóliasátrában paprikát termelve értéket állítanak elő, de ettől még nem fog eljönni a Kánaán, elvégre mindig lesznek olyanok, akik kiesnek a közmunkából. Nem légüres térbe hullanak majd, várja őket a dizájnerdrog-terjesztés, a cigarettacsempészet, a boltocskázás, az uzsorázás meglehetősen busás haszonnal kecsegtető és a kormány számára teljes mértékben észlelhetetlen világa.