Világos tehát, hogy a végrehajtások legalább egy részére nem került volna sor, ha a kormány nem a gyenge forintra játszik, azt remélve, hogy ez segíti majd a magyar gazdaságot. Ez utóbbi gyakorlatot egyébként a közgazdászok egy része eleve vitatja, mondván, a magyar exportban igen nagy az import aránya, s ezzel elvész a kormány által feltételezett előny a külkereskedelemben.
Ha a devizahiteleseknek nem is volt jó a forint gyengítése, a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) annál inkább. A jegybank előző vezetése alatt olcsón bevásárolt deviza értékesítését követően ugyanis Matolcsy György boldogan kampányolhatott azzal, hogy vezetése alatt hosszú évek után végre nyereséges az intézmény. Egyébként a legtöbb szakértő úgy véli, a jegybank nyereségessége lényegtelen, hiszen az MNB az állam pénzét kezeli. A bajban lévő devizahitelesek eközben amiatt morgolódnak, hogy ha már az ő rovásukra mutat ki nyereséget a jegybank, a bezsebelt százmilliárdokból miért alapítványokat hoz létre, s miért nem őket segíti az összeggel.
A devizahiteles-érdekvédők szerint egyébként is elkésett a végrehajtási törvény módosítása, és éppen a lényeget nem érinti. Arra is fölhívják ugyanakkor a figyelmet, hogy a kormánynak inkább más irányba kellene lépnie. Miután az Európai Bíróság éppen azt vizsgálja, hogy jogszerűen hárították-e át az árfolyamváltozás terheit a magyar bankok a devizahitelesekre, a döntés megszületéséig fel kellene függeszteni a végrehajtásokat és a kilakoltatásokat.
Száz szónak is egy a vége: a kormány ismét hangzatos retorikával, az ügyeletes ellenség képének felrajzolásával igyekszik elterelni az emberek figyelmét a saját felelősségéről. Arról, hogy hiába ígérték, mégsem mentették meg a devizaadósokat.
