De aggodalomra adnak okot a nemzetközi kapcsolatokban elindult új folyamatok is. Egyre csökken a politikai döntéshozatal átláthatósága, illetve újraindulni látszik a nukleáris fegyverkezés. Előbbi jelenség miatt nehéz megítélni az észak-koreai eseményeket. A nyugati demokrácia hitelességén csorbított Trump legutóbbi blöffje, amikor az egész világgal elhitette, hogy hadihajók indultak a Koreai-félszigethez. Phenjan azonnal atomháborút vizionált, majd tíz nap után kiderült, a hajóraj épp a másik irányba tart. Ha a nyugati világ vezetője ilyen gátlástalanul téveszti meg a közvéleményt, mit várjunk el a térségben szintén érdekelt Oroszországtól vagy Kínától? Pedig jó lenne többet tudni az Észak-Koreának adott morális vagy egyéb támogatásokról, miként a napokban megjelent, orosz és kínai csapatmozgósításokról szóló hírekről is. A Kim dinasztia túlélése ugyanis Kína érdeke, ezért előfordulhat, hogy egy ponton Trump Pekinggel találja magát szemben. Az amerikai elnök csak addig számíthat Kína támogatására, ameddig Észak-Korea megfenyítése a cél. Peking érdeke, hogy béke legyen a térségben, arra pedig egy stabil Észak-Korea a garancia. Ezért ha beigazolódik Phenjan félelme, és Trump a Kim dinasztia eltávolítására tesz kísérletet, azt Kína nem nézheti majd ölbe tett kézzel. Egy ilyen konfliktus pedig a térségre, de akár az egész világra nézve is végzetes következményekkel járna.
Aggasztó, hogy eközben újra pörög a fegyverkezési verseny. Az amerikai védelmi minisztérium felülvizsgálja a nukleáris fegyverek bevethetőségének politikáját, de az orosz elnök, Vlagyimir Putyin sem ül majd ölbe tett kézzel. Ebben a geopolitikai helyzetben tehát felértékelődik a közös ellenség, a nyugati világot atomkísérletekkel fenyegető, saját népét brutálisan elnyomó Kim Dzsongun szerepe. Csak remélhetjük, hogy nem egy háború figurája lesz a nagyhatalmak sakkjátszmájában.
