Theresa May brit konzervatív kormányfő nem szereti a túl sok kockázatot. Hideg, számító és szürke cégvezérként érkezett a politikába, aki érzelmek nélkül viszi végig akaratát a rendszeren. Olyannyira szürke, hogy a David Cameron visszavonulása utáni, intrikákkal tűzdelt kormányfőkeresés idején – látványosan kívül maradva a csörtékre összpontosuló reflektorfényből – kifejezetten jellegtelen ruhában jelentette be programját. Viszont már akkor is feltűnt egyedi, leginkább nemet jelző fejmozdulata, amellyel a mondatainak végére kerülő pontot jelezte. De hogy jobban megértsük keddi húzását, a júniusi előre hozott választás kiírását, körül kell nézni, hova is csöppent az egykori belügyminiszter, mit kell mindenképpen megnyernie a folytatásért, és mit tud még elkönyvelni járulékos veszteségként a brexit útvesztőkkel teli sűrű rengetegében.
Theresa May legitimációs gondokkal küzd, ugyanis őt aztán senki nem választotta meg, egyszerűen az történt, hogy a sok jobb-rosszabb önjelölt eleste után ő maradt talpon legtovább a tavaly júliusi hőségben, hogy a visszavonulását bejelentő David Cameron utáni feneketlen űrt betöltse. Örökölt tőle egy 17 fős alsóházi többséget, ami a 650 fős parlamentben igazán karcsú. Ráadásul a konzervatívok belső ellenzéke folyamatosan huhogja, hogy nem kellene olyan komolyan venni a brexitet. Talán az sem elhanyagolható, hogy a konzervatív eurofilek, Brüsszel-barátok frakciójának élére a nemrég a sorból kidőlt veterán Ken Klarke után két nő lépett, ellenük most aztán mindentől függetlenül meg kell vívnia harcát Maynek. Klarke egyébiránt csak annyit hagyott hátra a kemény kötésű párosnak, hogy a csata csak most kezdődött el. És tényleg vannak hetek, amikor a kormányfő számára is úgy tűnhet, hogy a baloldal sokkal inkább benne lenne egy tiszta, világos szerződésben Brüsszellel, mint az állandóan kötekedő párttársai.
Újabb nő a sorban Nicola Sturgeon skót miniszterelnök, akinek ugyan megtiltotta, hogy népszavazást írjon ki a függetlenedésről, de nem lehet felőle biztos, hogy az unió mellett szavazó skótok vezetője nem lép valami nagyon váratlant 2019 tavaszáig, a brexit folyamatának ma ismert végéig. Itt csak arra számíthat a kormányfő, hogy a Skót Nemzeti Párt adott esetben meg is gyengülhet a választásokon, és halkabb lesz a hangja a skótoknak fenntartott londoni képviselői helyeken. A fejfájásnak ezzel nincs vége, egy szigettel arrébb, Észak-Írországban pillanatnyilag nincs kormány, ott patthelyzethez vezetett az előre hozott helyi választás. Összefoglalva Maynek a maga és az ország unión kívüli sikeres indulásához nagyon határozottan kell kezelnie mind az ellenzéket, mind pedig a brexit fellazításában érdekelt, a status quo megtartásáért minden erejükkel küzdő belső ellenzékét. És örülhet, ha bónuszként majd nem lázad az unióból való kiválás ellen Edinburgh és Belfast.
