A kudarcaitól frusztrált, hét éve új, vonzó mondanivalót megfogalmazni képtelen balliberálisok agressziója rokon az egykor a tévészékházat megrohanókéval: a tehetetlen düh, a felháborodás szüli. A durvulás fő felelőse azonban a kormányoldal, ahogy arra a köztársasági elnök is célzott. A fideszes agressziót nem az érzelmek, hanem a hideg számítás vezérli. Amikor a miniszterelnök csicskázza riválisát, barátja pedig a sajtóban válogatott szitkokkal illeti a Fidesz aktuális ellenfelét; amikor a „hazaáruló” jelző használata a napi rutin részévé válik; amikor a kormánypárti bulvármédia rááll a családtagokra; vagy amikor a kormánypárt alelnöke leügynöközi az inzultált ellenzéki újságírót – az mind-mind világos üzenetet közvetít felülről. Aki nincs velük, ellenség, vele szemben bármilyen eszköz megengedett. Ami viszont fent a gyűlölet imitációja – dehogyis akar Bayer Zsolt szétverni bárkit is –, lent, a „hasznos idióták” világában valódi indulattá válik. És így lassan a fizikai erőszak elutasításának konszenzusa is szétporlad, miközben a leggátlástalanabb uszító is kész azonnal felvenni a mártírpózt, ha valaki felül a provokációjának.
Hogy mindennek mi a célja? Nem egy bonyolult feladvány: a figyelem elterelése, az ellenfél heccelése, a hívek egyben tartása, a többiek megfélemlítése vagy apátiába taszítása. Amíg ez a politika sikerrel kecsegtet, mert hat a háborús retorika, amíg sokan hajlandók részt venni ebben a játékban, miért is hallgatna Orbán Viktor Áder János szavára?
