Magyarország jövőjét a demográfiai helyzete és a kivándorlás témaköre sokkal jobban befolyásolja, mint hogy hány törpepárt bokszolja egymást abban a ringben, ahonnan úgysem kerül ki győztes. De amíg a politikusok és a média egy része is a közérthetőség bűvöletében leegyszerűsített üzeneteket közvetítenek, amelyek csak a közhelyszótárt gyarapítják, addig a legfontosabb témák is befüllednek és érdektelenné válnak. Kell, hogy a valóság finom vagy éppen drasztikusabb elmozdulásai végre számítsanak! Ezért fontos ismernünk azokat a KSH-adatokat és más felméréseket, amelyek a parlamenti csörték fekete-fehér világához képest egy összetettebb valóságképre utalnak.
A magasan kvalifikált vagy közepesen képzett magyar munkaerő kivándorlásával kapcsolatban az szokott elhangzani, hogy nem baj, menjenek csak el, majd visszajönnek. De ismerjük-e elképzeléseiket ahhoz, hogy visszajövetelükre számíthassunk? Egy friss KSH-fölmérésből, amely az elvándorlási szándékokat vizsgálja, kiderül, hogy a rövid és a hosszú távon külföldön dolgozni akaró magyarok aránya nagyjából megegyezik. Sőt, kicsivel többen vannak, akik hosszú távú elmenetelben gondolkodnak! És ez elég lehangoló. (A célországok népszerűségi sorrendben Ausztria, Németország és Nagy-Britannia.) Az is elképesztő adat, hogy a külföldön munkát vállaló magyar nők több gyereket szülnek, mint ahány az itthon maradt családokban világra jön. Abban az évben, amikor Angliában vagy Walesben dolgozó magyarországi anyáktól 1225 gyerek jött világra, a termékenységi arányszám ott tehát 1,63-ot ért el, idehaza ez a szám csak 1,24 volt. S míg a kétezres évek elején jóval több férfi hagyta el az országot külföldi munkavállalás céljából, mint nő, 2004-es uniós tagságunk után a nők fölbátorodtak, és ma már a hazánkból eltávozottak nemek szerinti megoszlása majdnem egyforma. Jó lenne ebben a megvilágításban is látnunk, tíz-húsz év múlva milyen következményekkel fog járni földrészünk etnikai, vallási és kulturális arculatára nézve, hogy az Afrikából és Ázsiából Európába áramló migránsok túlnyomó része viszont változatlanul férfi.
A külföldi munkavállalást tervezőknél az ország elhagyásának okai közt első helyen szerepel a munkájukkal, illetve szakmai előmenetelükkel való elégedetlenség. Csak ezután következik az okok sorában az alacsonynak érzett életszínvonal, az anyagi körülmények szűkössége, a lakáshelyzet vagy a gyenge közbiztonság. Ez ugyanis azt jelenti, hogy hiába lesznek a választások előtt várhatóan közérzetjavító osztogatások, azok csak a választások kimenetelére fognak hatni, vagyis csak a felszínt érintik, a struktúrát nem. Pedig egy egészségesen működő társadalomnak alapkritériuma, hogy a fiataloknak perspektívát adjon, s az ország természetes megtartó ereje érvényesüljön.
Az elvándorlás okait legalább olyan komolyan kell venni, mint a demográfiai kérdéseket, mert a kettő nem független egymástól. A hatalomtechnikai ügyek nem nyomhatják el azokat a másfajta, feszítő kérdéseket, amelyek egy ország jó közérzetét garantálják. Fel kellene hagyni a bugyuta reklámfilmekkel, amelyek csak a nagyon gazdag rétegeket képesek elképzelni a népességnövekedés garanciájaként. A családot övező dicsfényből néhány wattnyit át kellene irányítani magukra a gyerekekre, függetlenül attól, hogy szabályos családban, élettársi közösségben vagy gyermeküket egyedül nevelő szülők által nevelkednek. Az élet, a jövő kihívásai, megpróbáltatásai majd eldöntik, kiből lesz közülük értékes ember, a politika ne akarjon az élet helyett dönteni. Koncentráljon inkább a már megszületett gyerekek életére, sorsuk egyengetésére! Új nemzeti elit pénzzel való kitömés révén sosem jön létre – viszont természetes módon kialakulna egy valódi társadalmi mobilitás talaján, ahol egy fiatal előmenetele csak tehetségétől és kitartásától függ, nem a papa meg a mama haveri kapcsolataitól.
