Amíg összeszerelő országot építünk, és nem magas hozzáadott értékű munkahelyekben gondolkodunk, hiába várjuk a bérek felzárkózását az uniós átlaghoz. Amíg nem költünk jelentősen többet oktatásra és innovációra, hiába reménykedünk a biztosabb jövőben és abban, hogy itthon maradnak a fiataljaink. Gondoljuk csak el: a legutolsó, nagy hírverést kapott magyar „innovációból”, a csodazongorából hányat adtunk el a piacon? Egyet sem.
A Publicus felmérése szerint minden negyedik elvándorló azért akarja itt hagyni az országot, mert elege van a hazai politika és közélet állapotából. Ebben (is) kulcsszerepe van a Fidesz vezette kormánynak: az állandó ellenségkereséssel, a folyamatos és intenzív kampánnyal még ciklus közben sem hagy szusszanásnyi időt a békés élethez. Értem én, hogy a párt vezetése azt tanulta a 2002-es kudarcból, hogy a jó kormányzás önmagában nem elégséges a győzelemhez, de most átestek a ló másik oldalára – hetedik éve kommunikációs háborúban, iszonyú csatazajban élünk, és ebbe sokan belefáradtak. Pedig nem kerülne nagyobb erőfeszítésbe egy élhető, nyugodt országot építeni, mint fenntartani a csatazajt, és meggyőződésem, hogy az ellenzék jelenlegi állapotát nézve ezzel is meglenne a sima győzelem.
