Június, július, augusztus – a rosszindulatú és igaztalan tréfa szerint ez a három legnyomósabb érv a pedagógusi hivatás választása mellett. E három érv a képviselőség mellett is felhozható, ráadásul a fizetés jóval vonzóbb. Feltéve, ha a lelkiismereti szabadságot a magyar gyakorlatban lenullázó frakciófegyelem vagy a mogorva pedellussá változott házelnök büntetési kedve meg nem fosztja annak tekintélyes részétől a renitens honatyát.
Tegnap zárult az Országgyűlés tavaszi ülésszaka, a törvényhozók szeptemberig pihenhetnek. Ilyenkor szokás csokorba szedni az elmúlt hónapokban elfogadott jogszabályokat. Érdekes szórakozás ez, csakhogy a mennyiségi mutatók, a statisztikai adatok ez esetben még annyira sem találkoznak a polgárok mindennapi életével, mint egy politika által megcsócsált és (át)értelmezett KSH-közlemény. Vagy a soros diadaljelentésben megénekelt, valamely területre hasraütésszerűen meghatározott sok tíz vagy száz milliárdos pluszforrás. Maradjunk annyiban, hogy a most zárult parlamenti szezonban újabb nagy mennyiségű vízzel töltötték föl a paragrafustengert, amelyben hivatalnoktól vállalkozón át a mindennapi ügyeit intéző állampolgárig egy ország fuldoklik.
A sok évtizedes tapasztalat szerint az elfogadott törvények, törvénymódosítások jó része vagy eleve felesleges, vagy rossz célt szolgál, s inkább csak károkat, zavarokat okoz, vagy idővel módosítani kell, netán a kukába dobni. Jó hír ugyanakkor, hogy a 2010 utáni nagy közjogi és egyéb rendszer-átalakításokhoz képest azért csillapodott a jogalkotási düh. Nagy reformokba, átfogó változtatásokba nem nagyon vágja már bele a fejszéjét az Országgyűlés, ami persze a legkevésbé annak a jele, hogy az úgynevezett fülkeforradalom után kialakított struktúra kifogástalanul működne, s az alkotó immár nyugodtan pihenhet. Inkább arra utal, hogy – mint arra Török Gábor is felhívta a figyelmet – a hatalom valódi kormányzás helyett időhúzásra játszik, és már most kampánycéloknak rendeli alá a törvényhozás működését. Hiszen a legnagyobb érdeklődést, országhatáron is átsüvítő vihart kiváltó jogszabályi változtatások – lex CEU, civiltörvény – deklarált célja nem az adott terület viszonyainak jobbá tétele volt, hanem a kormányfő által meghirdetett, Soros György elleni háború megvívása. Ezáltal pedig az elkötelezett szavazók harci kedvének fenntartása, nehogy egy pillanatra is meginogjanak a nemzeti vagyon újraelosztását, gátlástalan lenyúlását látva.
Amikor pedig a kormánytöbbség egy szakmai kérdésben hoz döntést, mint az ellenzék által lex Taigetosznak nevezett, a tanulási nehézségekkel küzdő gyermekekre vonatkozó szabályokat megváltoztató törvénymódosítás esetén, gondosan ügyel arra, hogy az érintett szervezetek egyetértése nélkül cselekedjen. Eközben a kormányoldal tudatosan zülleszti a parlamenti vitakultúrát is, bár ehhez gyakran talál ellenzéki partnert.
A törvényhozás vezérfonala a Fidesz választási győzelmének bebiztosítása, a tisztességes verseny feltételeinek további korlátozása. Ezért vezényelte hadba a kétséges győzelmi esély dacára is képviselőit a plakáttörvény ügyében a kétharmadelvonási tünetekkel küzdő miniszterelnök. (Emiatt nyáron egy napra akár össze is trombitálhatják a Házat.) De leginkább a választásról szól a tegnap, újabb szokás szerint jó korán elfogadott jövő évi költségvetés is. Nem elsősorban a tartalma, hanem a kiszámítható utóélete miatt: a kiadási oldal annak függvényében változik akár jövő tavaszig, hogy a kormány mennyire érzi szükségét az osztogatásnak, ha netán szorongatná az ellenzék.
Kövér László házelnök jól megbüntette az Áder János beiktatásakor az államfőt ábrázoló figurával bábozó egyik ellenzéki képviselőt. Az akció kétségkívül gyermeteg volt, és célt is tévesztett. Maga a parlament alakult leginkább a kormánypárti vakfegyelemnek köszönhetően bábszínházzá, amely csak a nevében népképviselet; nem a végrehajtó hatalom ellenőrzője, hanem kiszolgálója. A szimbóluma: Farkas Flórián. Jó nyaralást!
