Ferenc pápa háborút hirdetett a korrupció és a maffia ellen. Azt tervezi, hogy a korrupciós cselekmények elkövetőit és a szervezett bűnözés tagjait az egyház kiközösítené. A korrupció elleni harcban a pápaság már súlyos, történelmi tapasztalatokat szerzett. A kései középkorban elburjánzó simónia (egyházi és lelki javak áruba bocsátása) a nepotizmus (a családtagok jogtalan előnyökhöz juttatása) következménye volt a reformáció, amely majdnem maga alá temette a pápaságot. Az ellenreformáció nemcsak a protestáns eszmék elleni ideológiai és fegyveres harcot jelentette, hanem azt az öntisztulási folyamatot is, amelynek eredményeként ezek a korrupciós jelenségek a katolikus egyházon belül, intézményesen megszűntek.
Ferenc pápa számtalan alkalommal kárhoztatta a világot „elrohasztó” korrupciót, a „kiirtandó daganatot”, a legsúlyosabb társadalmi csapást, amely ellen közösen kell harcolniuk hívőknek és nem hívőknek egyaránt. A pápa szerint a korrupt nem él a bocsánatkérés lehetőségével, „Úgy érzi, nincsen rá szüksége”. Nincs különbség a korrupció és a maffia között, mivel mindkettő kizsákmányolja az embertársait a közös jó keresése helyett.
A korrupció végső soron a hatalommal való visszaélés. Ferenc pápa nem csak szavakban ostorozza a korrupciót, igyekszik tenni is ellene. Pápasága első napjaiban szigorú intézkedéseket hozott a szentszéki pénzügyek fokozott ellenőrzésére. De napjainkban nem az egyházon belüli korrupció jelenti a legnagyobb veszélyt, hanem a világ válik mindinkább korrupttá. Az egyháznak, amely bír még ugyan világi hatalommal, egyre kevesebb világi eszköze van a korrupció elleni küzdelemhez, ellenben az erkölcsi tekintélye az a hatalom, amely hatásos fegyver lehet. A kiközösítés jó néhány országban konkrét és súlyos presztízs- és anyagi veszteséget okozhat a bűnelkövetőknek. A kiközösítés még a mai, szekularizált időkben sem pusztán jelképes büntetés.
Hozzánk mi gyűrűzik be mindebből? A szólamok szintjén minden hivatalos szerv buzgón elítéli a korrupciót. De magyarázza és mentegeti is. A magyar kormánynak és leghűségesebb híveinek Ferenc pápa nem tartozik a kedvenc nemzetközi szereplői közé. Kormányoldali fórumokon kétségbe vonták a szellemi képességeit, de még a személyes tisztességét, hitbeli elkötelezettségét is. Kétségtelen, még soha nem hirdette meg, hogy a korrupció a vatikáni politika, netán a katolikus hit pillére lenne. Ezek vagy valami hasonlónak a hiányában nehezen fog közös nevezőt találni a magyar kormánnyal, amelynek egyik vezérideológusa azt hozta a világ tudomására: „Amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája.” Ezek után lehet okoskodni, hogy ki mit ért korrupción, a pápa undorító daganatot ért rajta, amelyet ki kell irtani. Jó lenne határozottan kijelenteni, hogy a magyar egyházak bizonyosan másként gondolják, mint a kormány. De az utóbbi időkben a legtöbb egyháznak hivatalosan soha semmi más nem jut az eszébe, csak az, amit a kormány az eszébe juttat.
Ferenc pápa korrupcióellenes fellépését ez idáig még nem üdvözölték a magyar egyházak, nem adtak ki támogató nyilatkozatot, nem álltak ki nyíltan és határozottan mellette. Hívei lennének a korrupciónak? Semmiképpen sem! Csak észszerűbb, ha a kormány korrupcióellenes kampányaihoz csatlakoznak. Amelyeknek eredményei láthatatlanok, de biztosak. Azok az egyházi emberek, akik mégis a hazánkban tobzódó korrupció veszedelmes mértékére hívják fel a közvélemény figyelmét, hamar kapnak valami dehonesztáló (tudatlan, ellenség, hazaáruló stb.) minősítést. Ahogy azok a papok, lelkészek és egyszerű hívők is, akik a hazánkban tartózkodó migránsoknak követeltek emberibb körülményeket.
