A nagyra becsült Tölgyessy Péter és sokan mások is úgy vélik, a legvalószínűbb, hogy a nemzetközi rend változása buktathatja meg Orbán Viktort. Annyi bizonyos, a kormányfő Varsón túl – legalábbis az Európai Unióban – nem bővelkedik politikai szövetségesekben, ám hogy a diplomáciai elszigetelődés miként vezethet a bukásához, egyelőre nem látszik. Pláne tapasztalva azt, hogy a fanatikus táborok minden oldalon erősen provinciális gondolkodásúak, a külvilágról alig vannak reális ismereteik, az ellenségkép pedig csak tüzeli és még inkább egységesíti őket. Persze nem örökké, de egyelőre még igen.
Kern érvelésében lehetnek logikus elemek, már ha a világot laboratóriumként, és nem színes-szagos valóságként figyeljük. Tény: ha nem adnak eurómilliárdokat a közösből, nem is lesz annyi pénz, amit el lehet lopni. És jelentősen csökken majd a gazdasági növekedés is, mert értelmetlenül felhúzott falusi kilátók ide, semmibe vezető bicikliutak oda, az azért világos, hogy az uniós támogatás tartja stabilan a gazdaságunkat, nem a saját teljesítményünk. Ilyen ez a sajátos egyensúly.
Elismerve, hogy a gátlástalanná váló kormányok megregulázására szükség lenne valóban hatékony eszközök feltalálására, most azzal a kérdéssel kell foglalkoznunk: drukkolhatunk-e egy olyan külföldi vezetőnek, aki éppen ezt az egyensúlyt akarja politikai okokból megingatni? A válasz egyszerű. Egy ilyen szankció ugyanis nem a politikai elitet, hanem az országot sújtaná. Lehet haragudni az Orbán-kormányra, egyenesen kötelességünk hangosan kiabálni korrupciós ügyei láttán, ám az ország fejlődésének megakasztását, gazdaságunk megroppantását kívánni bűn. A Lajtán innen egyenesen hazaárulás.
