Kimen már nehéz nevetni

Kim célja most az, hogy önmagát Észak-Korea egyetlen lehetséges védelmezőjeként adja el a „gonosz agresszor” amerikaiakkal szemben.

Ennek ellenére a Kim-dinasztia harmadik tagja nélkül aligha járna az ország ott, ahol. Az észak-koreai atom- és rakétaprogram az ő vezetése alatt kapott hatalmas lendületet, hiszen míg apja idején volt, hogy évek teltek el két teszt között, addig csak idén már tizenkét kísérleti indítást hajtottak végre, és immár Alaszkáig is képesek lennének ellőni. A „kettőt előre, egyet hátra” évtizedes hagyományát felváltotta az erőteljes és akkurátus munka. Ezzel szemben a világ nagyhatalmai egymástól is igyekeztek védeni érdekeiket, és egészen addig húzták az időt, amíg Phenjan el nem ért a mostani szintre.

Mindez azonban nem jelenti azt, hogy az eddigieknél jobban kellene tartanunk atomháborútól, sőt, az olykor – akár az USA és Oroszország viszonylatában – emlegetett új hidegháborúhoz sem jutottunk közelebb. Egy hidegháborúban ugyanis legalább megközelítőleg hasonló katonai erejű felek állnak egymással szemben, Észak-Korea és az Egyesült Államok viszonylatában azonban ez nem így van. Bármily harcias is, valójában Kim Dzsongun rezsimjének sem áll érdekében egy háború, hiszen bár jelentős veszteségeket okozhatna, végső veresége nem lehet kérdés, az pedig a Kim-rezsim végét is jelentené.

Eljöhet még a diplomácia ideje, ám Phenjan valószínűleg csak akkor lesz hajlandó a párbeszédre, ha már nemcsak Alaszkát, de mondjuk Detroitot is képes eltalálni fegyvereivel. Kim célja most az, hogy önmagát Észak-Korea egyetlen lehetséges védelmezőjeként adja el a „gonosz agresszor” amerikaiakkal szemben, ezzel párhuzamosan pedig elérné, hogy a nemzetközi közösség atomhatalomként ismerje el országát. Emellett persze eljátszhatott a gondolattal, hogy már Észak-Koreán kívül is bekerüljön a történelemkönyvekbe. Ez talán sikerült is neki.