És bár Kínának valóban nem érdeke a Kim-rezsim összeomlása – hiszen a háta közepére sem kíván egy amerikai szövetségest a határainál –, az utóbbi időszak azt mutatja, hogy egyre inkább hajlandó alávetni magát a számára nem túl kedvező szankciós politikának. Az észak-koreai szén legjelentősebb (és valószínűleg egyetlen) vásárlóiként például a büntetési intézkedések értelmében legális úton többé nem jutnak hozzá a nyersanyaghoz a szomszédból.
Az észak-koreaiak közben szívós munkával megtanultak alkalmazkodni az újabb és újabb retorziókhoz, amit egyes kínai vállalkozók ki is használnak. A Reuters a napokban készített riportot arról, hogy textilcégeknek észak-koreai üzemek dolgoznak be, vagy észak-koreai munkásokkal helyettesítik a dráguló kínai munkaerőt.
Nem szabad persze elfeledkezni Japánról sem, noha számukra a valódi fenyegetést egy nyílt konfliktus jelentené. Ha ez bekövetkezne – tekintve, hogy milyen közel van Phenjanhoz, és hogy több mint ötvenezer amerikai katona állomásozik a szigetországban –, valószínűleg kitüntetett célpontjai lennének a Kim-rezsimnek. És arról még nem is szóltunk, hogy az észak-koreai tüzérségnek lőtávolon belül van a 20-25 milliós szöuli agglomeráció.
Ám hiába eszkalálódik a helyzet, jelen pillanatban a nyílt konfliktus továbbra sem áll egyik fél érdekében sem. Valószínűleg Trumpnak sem hiányzik egy jelentős emberveszteséggel járó háború, Kim Dzsongunnak pedig elég, ha otthon a nép védelmezőjének beállítva magát növeli hatalmának elismertségét. Az otthoni népszerűségének növelésére egyébként, némileg váratlanul, pont a hét végén jelentett be ötnapos, bulival egybekötött ünnepségsorozatot. A korábbi ilyen alkalmakról kiszivárgott felvételekből kiindulva a fegyverkezés mellett Kim az ünnepségek szervezésénél is hajlamos nagyban játszani
