Józanabb ukránok

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Ezt a meccset muszáj lejátszani, akkor is, ha kétséges, hogy megnyerhető-e.

Gazda Albert
2017. 09. 28. 22:01

Miközben tehát sem a vége, sem a valószínű kifejlete nem látszik a történetnek – suttyomban, a kertek alatt az ukránok sem visszakozhatnak, nem is igazán szeretnének –, öröm felfedezni, hogy akadnak azért józanabb hangok ott is. Ilyen a volt budapesti nagykövet Dmitro Tkacsé, aki fel merte vetni, hogy súlyos hibát követ el az ukrán politika, amikor az eszkalációra játszik, ahelyett hogy sürgősen kikérné a kijevi Alkotmánybíróság és a velencei bizottság véleményét. De Ilyen volt Petro Hojsz ungvári újságíró UNIAN-nak írott cikke is, melyben szóvá tette, hogy hazája az elmúlt huszonöt évben semmit sem tett azért, hogy a magyarok jobban tudják az államnyelvet, és megírta azt is, hogy milyen és mennyi segítséget kapnak Magyarországtól a kárpátaljaiak – nem kizárólag a magyarok –, illetve a magyarországi ukránok. Következtetése szerint több józanságra és kevesebb radikalizmusra lenne szükség minden tekintetben. Ezzel Budapestről csak egyetérteni lehet, akkor is, ha olyan kompromisszumot, amely a gonosz és faragatlan hetedik paragrafust nem eltörli, csak finomítja, nemigen bírunk egyelőre elképzelni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.