Az ezredfordulóra ’56 sokat veszített méltóságából. Pedig még jócskán előtte voltunk a bolsevikok 2006-os véres bosszújának és a tavalyi protokolláris ámokfutásnak is. A politikának ’56 emléke is csak politikai termék. A forradalom és szabadságharc sokszínűségére, szellemi, erkölcsi tanulságaira nincs szüksége, csak annyiban, amennyiben kisajátítható.
’56-ot a Kádár-korban is csak a családok ünnepelték méltó módon, őrizve az elesett, kivégzett, megkínzott apák, az utcakövön elvérző fiúk, a minden áldozatot vállaló lányok, asszonyok emlékét. Az apák nem lettek nagyapák, a fiúk nem nőttek fel, a lányok, asszonyok sem öregedtek meg soha. Nem fog rajtuk az idő. Ahogy – bármi történt is itt az elmúlt hatvanegy évben – ’56 igazságán sem.
