Ha a párt 2010 után nem szabja magára a jogszabályokat – vagyis marad a kétfordulós választás –, akkor az elkövetkezendőkben kétségbeesett kapálózást figyelhetnénk meg. De magára szabta. Van-e ennek ellenszere, és ha igen, hogy néz ki? Nyilvánvaló – óriási meglepetés lenne, ha másként történne –, hogy listán most még nem verhető a Fidesz. A hatalmát megtörni – vagy összesítésben mégis legyőzni őt – egyéni választókerületekben lehet. De miként, ha egy darab Orbán-katonával tucatnyi ellenzéki jelölt versenyez?
A Gulyás Márton-féle Közös Ország Mozgalom meghirdette: helyi közvélemény-kutatásokon járnak utána, hol kinek az embere lenne a legerősebb ellenzéki oldalról. Csakhogy nemigen érdemes erre milliókat költeni. A kerületek jó részében eleve világosak az erőviszonyok. Továbbá nem elvárható, hogy az alapvető kérdésekben ellentétes nézeteket valló pártok mindenütt visszalépjenek az esélyesebbek javára. Hogy tenne ilyet például a Demokratikus Koalíció, amelynek vágya nem a Fidesz, hanem az MSZP legyőzése? Jó, vannak náluk okosabbak is – ám egyikük sem mondhat le a teljes országos jelenlétről, és arról sem, hogy kormányzóképesnek mutassa magát.
Ebben a helyzetben kell eljuttatni az üzenetet az Orbánnal és a Fidesszel elégedetlen emberekhez. Azt az üzenetet, amelynek tartalmát amúgy ők maguk is ismerik. Ennek egyik fele: igenis érdemes szavazni, mert egészen biztos, hogy nem dőlt még el semmi. A másik: listán az érzelem az alap (plusz az értékek), ám egyéniben az értelem. Időközi választások igazolják: az emberek önerőből is rájönnek, hogyan érdemes ikszelniük, ha nem szeretnék, hogy elvesszen a szavazatuk. Azaz: tudják, ki tudhat nyerni. Török Gábor politológus szavait parafrazeálva: a kollektív bölcsesség sokszor hajlamos utat törni magának. 2018 tavaszán miért ne tenne így?
