Fekete napok

Hogy a fekete péntek a fogyasztói társadalom címerállata, az egy pillanatig sem kétséges, a kérdés csupán az, hogy miként alakult így az élet.

Az viszont biztos, hogy a fekete péntek már nem is igazán fekete péntek, hanem szombat és vasárnap és hétfő. És akkor már csak néhányat kell aludni, és máris itt vannak a kereskedők által bronzra, ezüstre és aranyra festett adventi vasárnapok, amikor is a csendesülős, elmélyedős várakozás helyett lehet újra tolongani valamiért, amit aztán a bánatos új gazdája „az ünnepek” után suttyomban visszavisz. S akkor már tényleg csak néhány nap, és kezdődhet a szezon végi kiárusítás. És így és ekképp tovább, a végtelenségig. Ne gondolkozz, fogyassz. Ha nincs rá szükséged, akkor is.

Elég nyomasztó nézni, ahogy a szakralitás lassanként kivész a világból, mert alapjában véve az embernek szüksége lenne rá, valamivel jobban, mint egy hercig fritőzre. Persze mindenki szeret jól járni, nincs is ezzel semmi baj, az ember már csak ilyen is. A baj inkább azzal van, hogy ez az egész már megint úgy tűnik, mint egy gigászi átverés szerves része. Hogy már megint túltermelés van, eladhatatlannak látszó áruk tömegét próbálják rásózni a tömegre. A tömeg pedig beveszi, hogy 86 százalékos leárazással jutott hozzá valamihez, ami egyébként olyan nagyon nem is hiányzott a kollekcióból. Jókora pszichózis ez, amelynek eléréséért olyan jól fizetett szakemberek tömege dolgozik egész évben, akiket aztán soha nem látunk a felhevülten akciózó sokadalomban.