Fekete napok

Hogy a fekete péntek a fogyasztói társadalom címerállata, az egy pillanatig sem kétséges, a kérdés csupán az, hogy miként alakult így az élet.

Először volt a fekete kedd, amikor 1929-ben összezuhant a Wall Street-i tőzsde, és kezdetét vette a nagy gazdasági világválság. Bár az igazság az, hogy mindezt megelőzte a fekete hétfő, amikor 38 százalékot zuhant a Dow Jones index. Rá két-három napra pedig fekete csütörtökre virradt a világ, és megkezdődött a részvénypiaci recesszió. Többek között azért, mert túltermelés alakult ki, minden ágazat belehúzott a termékek előállításába, a felvetődő költségeket pedig hitelekből fedezték. De a szerda sem úszta meg ám a nagy feketeséget. 1992-ben egy valutapiaci spekuláció miatt összeomlott a brit font árfolyama, megbukott a kormány, és a britek kimaradtak az euró létrehozásának munkálataiból. És a tetejébe még tényleg Soros György nevette a legnagyobbat a végén, de ezt most hagyjuk is.

A fekete péntekről lenne inkább szó, ami ha lassan is, ám egyáltalán nem váratlanul begyűrűzött hozzánk is. Természetesen Amerikából, mint a halloween, a Valentin-nap, valamint a rhythm and blues alapú rock and roll. Régebben döbbenten néztük a televízióban, amint az Újvilágban, az új világban egyszer csak megvadulnak a népek az áruházakban, és vásárlásnak álcázott tömegverekedéseket rendeznek néhány leócsított portékáért. Most már viszont szabad a világ és a vásár nálunk is, ha akarjuk, felrobbanthatunk néhány szervert, vagy a helyszínen tusakodhatunk egy csinosabb darab reményében.

Hogy a fekete péntek a fogyasztói társadalom címerállata, az egy pillanatig sem kétséges, a kérdés csupán az, hogy miként alakult így az élet. Egyes vélemények szerint a fekete péntek valamiképpen a hálaadás napjához köthető, bár még annak eredete sem tisztázott teljes bizonyossággal. Lehet, hogy azt ünneplik, hogy a telepesek megúszták az első zord telet, lehet, hogy őslakosokat vendégeltek meg, de még az is, hogy a bő termést hálálták meg ily módon. Mindenesetre tény, hogy november negyedik csütörtöke nagy ünnep Amerikában, az elnök megkegyelmez egy pulykának, és aki csak teheti, rohan a családjához. Hogy másnap miért kell megvadulni és a falhoz szorítani a rutinosan előre bexanaxozott eladókat, az viszont rejtély. Miként az is, hogy miért éppen fekete, ami ugye diszkriminatív képzettársításokhoz vezethet, mint például a Fekete Péter. Mert szomorú, sötét nap ez az árakra nézvést? Vagy mert 1966-ban a philadelphiai rendőrök voltak a keresztapák, miután a vásárlók rohama miatt a városban eluralkodott a káosz?

Az viszont biztos, hogy a fekete péntek már nem is igazán fekete péntek, hanem szombat és vasárnap és hétfő. És akkor már csak néhányat kell aludni, és máris itt vannak a kereskedők által bronzra, ezüstre és aranyra festett adventi vasárnapok, amikor is a csendesülős, elmélyedős várakozás helyett lehet újra tolongani valamiért, amit aztán a bánatos új gazdája „az ünnepek” után suttyomban visszavisz. S akkor már tényleg csak néhány nap, és kezdődhet a szezon végi kiárusítás. És így és ekképp tovább, a végtelenségig. Ne gondolkozz, fogyassz. Ha nincs rá szükséged, akkor is.

Elég nyomasztó nézni, ahogy a szakralitás lassanként kivész a világból, mert alapjában véve az embernek szüksége lenne rá, valamivel jobban, mint egy hercig fritőzre. Persze mindenki szeret jól járni, nincs is ezzel semmi baj, az ember már csak ilyen is. A baj inkább azzal van, hogy ez az egész már megint úgy tűnik, mint egy gigászi átverés szerves része. Hogy már megint túltermelés van, eladhatatlannak látszó áruk tömegét próbálják rásózni a tömegre. A tömeg pedig beveszi, hogy 86 százalékos leárazással jutott hozzá valamihez, ami egyébként olyan nagyon nem is hiányzott a kollekcióból. Jókora pszichózis ez, amelynek eléréséért olyan jól fizetett szakemberek tömege dolgozik egész évben, akiket aztán soha nem látunk a felhevülten akciózó sokadalomban.