Nehéz eldönteni, mi a szánalmasabb a szocialisták és a DK vergődésében. Az, hogy öt hónappal a választás előtt nincs végleges lista? Hogy még mindig időről időre előkerül a – nem létező – közös civil jelölt ötlete, mint mindennek a jolly jokere? Vagy az a tény, hogy az anarchizálódó szocialista párt a bázisát szektásító Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc, a baloldal bohócának csapdájában egyre csak töpörödik?
Tény, borzasztó nehéz lehet abban a tudatban egyben tartani és ráfordítani a kampányra a sötét múltú pártot, hogy tagsága egy része a riválisok felé kacsingat. A kriptofideszesekkel és kriptodékásokkal terhelt társaság helyzetét csak nehezíti, hogy vezetőik kampányolás helyett egymás nyírásával töltik idejüket, próbálva saját klikkjüket megtartani a NER határán, vagy valahol a lét peremén.
Az egyéni választókörzetek balos listáját néhány nap alatt kétszer is „megszerezte” a sajtó, majd mind a kétszer gyorsan cáfolták is az érintettek annak valós voltát. Az egyeztetés állapotára nincs így jobb szó a katyvasznál. A centrális erőtér gondolatát tovább fűzve lefordíthatjuk mindezt arra is: Gyurcsány teszi a dolgát, jelen állás szerint elvonva 10-15 százaléknyi szavazót a – ahogy mostanában mondani szokás – huszonegyedik századi pártoktól. Maga Gyurcsány ráér, annak reményében, sőt inkább már tudatában ver szét mindenféle baloldali megállapodást, hogy végül ő állhat majd bércre a romok felett, a múlt szemétdombjának tetején talán ő lehet még a kakas. De ennyi.
Ismeri ő is a realitásokat, tudja, hogy rég nem ő Orbán Viktor fő kihívója; a maga szintjén a szociknak minél rosszabb, neki annál jobb elv kell kielégítse ágaskodó ambícióit.
A két párt közti egyeztetésekről tudni lehet, az MSZP kezdetben a nagyjából kétharmad-egyharmad arányú elosztásban gondolkodott, amit a korábban még közösködést hirdető DK nem fogadott el. Miért is tette volna, látva a szocik belső csatáit, a siker felé vezető „történet” hiányát. Az arány aztán változott, és a körzetek egy részében valóban meg is születhetett valamilyen megállapodás. A kényes, mindkét fél számára fontos zónákban (állítólag Pécs, Szeged, Karcag, Pápa, a XVIII. kerület) viszont nem, enélkül azonban minden borul.
Az összeesküvés-elméletek hívei dörzsölhetik tenyerüket, Botka László lelépésével a szocialisták képtelenek másik, karakteres, erős jelöltet állítani. A pártvezetés tekintélye minden nappal gyengül, ameddig a tagság okkal érzi úgy, hogy akarva-akaratlanul Gyurcsány diktálja a tempót, ő tematizál, a szegfű meg csak hervad. A szegedi polgármester végső soron kiváló szolgálatot tett a Fidesznek, még ha az események alakulásáért korántsem csak ő a felelős. Botka egyvalamit biztosan tudott és értett: azt, hogy Gyurcsány a rombolásban érdekelt. Pártjának és benne a „kriptóknak” ez azonban kevés volt a besoroláshoz, és ezzel már az elején kamikaze miniszterelnök-jelöltet csináltak emberükből.
Az MSZP-ben ma nincsenek olyan emberek, akik mögé ez a szétzilált, folyton egymással háborúzó, a Fidesznek és a DK-nak is játszó tagság beállna, akik ezt a pártot meg tudnák menteni. Megértem, a tisztességes szocialistáknak borzasztó érzés lehet azzal szembesülni, hogy bármit tesznek is, az a jelen keretekben csak a végzetükre játszó Gyurcsány Ferenc érdekeit szolgálja.
Kisstílűségnek, önzésnek, ügyetlen hatalmi játszmáknak vagyunk tanúi, de talán nem minden tanulság nélkül. Idő kérdése, és a szociknak a mostani formában vége lesz. Az immorális Gyurcsányból már az életben nem lesz Orbán Viktor első számú kihívója, megtalálta az őt illető helyet a népszerűségi lista végén. A kérdés inkább az, hogy a régi baloldal támogatói megértik-e és feldolgozzák-e magukban, hogy a térfelükön zajló, a Fideszt kiszolgáló politika nem a köz érdekeit szolgálja és számukra zsákutcába vezet. És akik kiábrándultságuk miatt elfordultak a politikától, elhiszik-e azt, hogy ennek ellenére érdemes lesz szavazni tavasszal? Nemcsak szívvel, hanem ésszel is.
