Amikor Kósa Lajos egy sajtótájékoztatón belemondta a kamerába, „a Fidesz-frakció felkéri a kormányt, hogy indítson nemzeti konzultációt a Soros-tervről”, még nevettünk. Aztán elárasztották az országot a vigyorgó spekulánssal illusztrált kék plakátok, és ekkor kiderült, hogy nevezett politikus egészen komolyan gondolta, amit mondott. El is indult egy vita arról, létezik-e egyáltalán ez a veszélyes terv. Tényleg fizetett ügynökök egész hada dolgozik azon, hogy megvalósítsa egy immorális pénzember filantrópnak álcázott elképzeléseit? A Fidesz és parlamenti frakciója meg is tett mindent, hogy ezt a tézist bizonyítsa. Még egy magyar származású német ufóhívő, Andreas von Rétyi érveit is hadba szólította a kétkedőkkel szemben. A kormánypárt képviselőcsoportja ugyanis ötezer példányt vásárolt a szerző Sorost „leleplező” kiadványából, hogy aztán ebből okosodjanak a választókerületek képviselői.
Ilyen előzményekkel aligha csoda, hogy már ott tartunk, arra az egyszerű kérdésre sem kapunk egyértelmű és egyenes választ, eddig pontosan hány darab konzultációs ívet küldtek vissza a választópolgárok. Pedig Szél Bernadett és Hadházy Ákos, az LMP társelnökei megpróbáltak utánajárni, igaz-e az, amit Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára állít, vagyis hogy ez a szám már 1,7 millió fölött jár.
Hadházy több, a beérkezett konzultációs íveket kezelő ügyintézővel beszélgetett, és arra jutott, hogy ez az 1,7 milliós adat igazából „kamu”, valójában pár százezer küldeményről lehet csak szó, plusz néhány üres tárolódobozról. A meglehetősen orwelli névvel ellátott Kormányzati Tájékoztatási Központ erre közleményt adott ki, amelyben közölte, hogy jogi lépéseket helyeznek kilátásba Hadházy ellen. Ha tényleg bíróságra vinné a propagandahivatal az ügyet, abból jó eséllyel a világtörténelem egyik legabszurdabb pere kerekedne. Eleve: mi lenne a sérelmezett tényállás? Azt hogyan és mivel támasztaná alá a hivatal? Hogy nézne ki a bizonyítás?
A szituáció groteszkségét mutatja, hogy a tájékoztatási központ a fenyegetőzés mellett szombaton közölte azt is, közérdekűadat-igénylések alapján hétfőn, azaz ma hozzák csak nyilvánosságra a visszaküldött ívekről szóló postai összesítéseket. Most kapaszkodhatnánk ebbe a mondatba, és hirdethetnénk, hogy e lapszám megjelenésének napján bizony eljön az igazság pillanata, de a helyzet az, hogy akármekkora szám hangzik is el, nehéz lesz elhinni.
Egyrészt azért, mert elektronikusan annyiszor lehet kitölteni a nemzeti konzultációs ívet, ahányszor csak akarjuk. Egyszer talán eljön az a pillanat is, amikor 12 millió, sőt 13 millió ívet küld majd vissza a mintegy nyolcmillió magyar választópolgár. Szép lesz, már most várjuk.
Másrészt azért sem valószínű, hogy megtudjuk, valójában mennyi konzultációs ív érkezett vissza a feladónak, mert szombaton már a Fidesz szóvivője is más számot mondott, mint a kormány propagandahivatala. Puskás Imre ugyanis több mint 1,9 millió konzultálni vágyóról beszélt.
Lehet, hogy a szóvivő már tud valamit, és csupán annyi történt, hogy úgy járt, mint az ítéletet idő előtt meglóbáló Virág elvtárs A tanú című filmben. Ez azért kínos volna. Aztán lehet, hogy a választókerületek fideszes potentátjai úgy elmélyedtek Andreas von Rétyi munkásságában, hogy sikerült kapcsolatba lépniük az ufókkal, akikkel gyorsan ki is töltettek pár nemzeti konzultációs ívet.
Persze ez azért finoman szólva sem túl valószínű, az már inkább, hogy Puskás Imre egyszerűen csak tévedett. Ami nem csoda ebben a kavalkádban, de nem is tragédia. Elvégre emberek volnánk, nem pedig robotok vagy ufók.
Ha van ebben az egyre nevetségesebbé váló konzultációs történetben bármi tragikus, akkor az az, hogy ez a mindent elárasztó, közpénzből finanszírozott propaganda már messze nem csak egy kétes hírű spekuláns ellen folyik.
Itt már a józan ész van a célkeresztben.
