A történet pedig percenként újraíródik. A kormányzati propaganda első számú alapelvét látjuk ugyanis kirajzolódni – illetve átszűrődni a dolgos hétköznapokba. Bárki bármikor célkeresztbe vonható és dehumanizálható, és aki célkeresztbe vonatott, nem ember többé, ergo nem számíthat könyörületre. Addig kell ütni, amíg meleg, amíg mozdul. (Ajánlott irodalom: akármelyik „cikk” a habonyi–rogáni–ómolnári univerzumból. És az sem számít, ha az ellenség amúgy – mint ez idő tájt Havas Henrik – nem politikus.) A politika harc és versengés, ezt kétségbe vonni bugyutaság lenne. Ám korábban úgy hittük, helyénvaló betartani bizonyos szabályokat. Akár azért, hogy amennyiben fordulna a kocka, mi is számíthassunk e szabályok érvényesülésére. Hát ennek lett vége apránként.
Kocsmai konfliktusokban kétféle ember van. Az egyikben az üsd, vágd, nem apád pillanatában is felsejlik, hogy következménye lehet annak, ha halántékra megy a teli borosüveggel. A másik nem törődik ilyesmivel. Amikor a Fidesz-rendszer természetéről elmélkedünk, ezzel az aprósággal sem árt tisztában lennünk. Állati, nemde?
