A brexitdelegációk előtt álló feladatok nagyságát leginkább mégis az ír–északír határ kérdése mutatja. A mesterséges vonalat a történelmi, 1998-as nagypénteki egyezmény légiesítette, az a szerződés, amely véget vetett az északír függetlenségi harcnak, a robbantásokkal terhelt békétlenség korszakának. A határrégió mára annyira összenőtt, hogy a britek lelépése egész egyszerűen vasfüggöny felhúzását jelentené az itt élőknek. Ezt most sikerült elkerülni, bár még mindig nehéz elképzelni, hogy úgy marad nyitva a határ észak felé, hogy az EU lényegét jelentő egységes piacot és vámuniót a túloldalon nem az uniós jog szabályozza. Az agybaj ott folytatódik, hogy Nagy-Britanniának Észak-Írországban 2019-től kezdve lesz körülbelül 1,4 millió uniós állampolgára úgy, hogy ezek az emberek a lábukat nem tették ki a házukból, más szóval az Európai Unió területén kívüli uniós jogalanyokká válnak.
Az ír határ ügyének rendezése épp arra a paradoxonra mutat rá, ami az egész kilépést eddig jellemezte, és ezután is jellemezni fogja. A britek tényleg távoznak, de az uniós közösséggel maradnak.
