Vajon kinek érdemes hinni? Egyáltalán hogyan juthattunk odáig, hogy hit kérdése a 112-es központi segélyhívó szám körüli vita? Füst gomolyog elő valahonnan, füstszag csapja meg az orrunkat, és nekünk azon kell morfondíroznunk, hogy a Miniszterelnökséget vezető miniszternek vagy a tűzoltó-szakszervezet elnökének és a közösségi oldalak kommentelőinek van-e igaza. Döntenünk kell, hogy a 112-t hívjuk-e, amely rendeltetése szerint továbbítja a megfelelő helyre a hívásunkat. Vagy pedig próbáljuk valahonnan megszerezni – a jó ég tudja, honnan – a helyileg illetékes tűzoltó- vagy mentőszolgálat számát.
Lázár János szerint egy hiba miatt senki ne kockáztasson, és ha veszélyt érzékel, hívja a 112-t, a rendszer működik. Vagyis ne vonjunk le általános konzekvenciát abból, hogy Szolnokon egy vészhívás után tűzoltó helyett kéményseprőt küldtek a helyszínre, ami egy ember életébe került. Hiszen egyelőre az sem tudni, ki hibázott. Salamon Lajos, a szakszervezet elnöke viszont azt mondja, a rendszerben szükségszerűen kódolva van a hiba, mert szaktudással nem felvértezett, miskolci és szombathelyi irodákban ülő, egyszerű telefonos ügyintézők döntésén múlik az intézkedések elrendelése, és mire eljut az információ a laktanyába, értékes percek vesznek el. Úgyhogy ha tüzet sejtünk, tűzoltókat hívjunk, ne egy szimpla telefonközpontot. Csakhogy ez nem csak erről szól.
Az igazi gond az, hogy a vitás felek azonnal sündisznóállást vettek fel, és a józan kompromisszumkeresés helyett rögtön a szorító két sarkába hátráltak. Lázár, az államigazgatás feje természetesen csípőből tüzel: olyan egyszerűen nincs, hogy a 2014-ben, a nemzeti együttműködés rendszerének negyedik évében élesített mechanizmussal bármiféle baj lehet. Pedig a tömérdek, a sajtóban és a kommentekben olvasható panaszból leszűrhető: azért, mert egy alapvetően életmentésre tervezett rendszer miatt csak néha hal meg valaki, attól az még nem működik optimálisan. Életszerűtlen, hogy a 112-es operátorok pontos címet, precíz helyzetleírást várnak el egy súlyos baleset szemtanújától, miközben ilyen szituációban nem mindenki képes a higgadtságra vagy a körültekintésre. Személy szerint egyszer kényszerültem mentőt hívni a 112-ről: hosszú perceken keresztül kellett győzködnöm az operátort, hogy nem gyomorrontásom van, hanem ételallergiás reakcióm, és alig kapok levegőt. És amikor szaggatott hangon végül kipréseltem magamból a válaszokat, ő kapcsolta a mentőszolgálatot, ahol el kellett ismételnem az egészet.
