Ettől ma messzebb vagyunk, mint korábban bármikor, még a Párbeszéd és az Együtt közötti együttműködési szándék is az enyészeté lett. A P és az LMP nem áll szóba egymással, a Momentum rövid időn belül árnyéka lett önmagának, már ha volt neki valaha is ilyenje, az Együtt hangfelvételt szivárogtat ki a P vezetőjéről, és kiszáll a tervezett együttműködésből, a P meg végül összeáll az MSZP-vel, pedig valaha olyasmiről volt szó, hogy új időszaknak kellene kezdődnie. Már csak Gyurcsány hiányzik, hogy az „új” baloldal történetéből tényleg csak szürreális bohózat maradjon.
Komoly támogatói háttérről a Párbeszéd esetében sosem lehetett beszélni, a kicsi párt tömeg helyett inkább csak néhány, aránylag ismert politikust tudott felmutatni. Töprenghetnénk azon, vajon ez a picinyke bázis – amely nyilván nem véletlenül választotta a P-t az MSZP és a DK helyett – vajon most mit szól mindehhez. Nem fogjuk megtudni, hiszen létszámuk a közvélemény-kutatások hibahatáránál is jóval kisebb. A tendencia azonban látszik: az egykor három cikluson át is kormányzó (utód)párt népszerűsége zuhan, nincs üzenet, nincs történet, nincsenek erős arcok, és lassan tábor sincs; ez a csapat már régóta nem első számú kihívója a kormánynak.
De az MSZP oldalán a visszaszámlálón csak fogynak a napok, órák, percek, másodpercek. Mire nullához ér, a szocialistáknak nem csupán a kormányzás álmától, hanem a dolgok állása szerint talán még a parlamenttől is búcsúzniuk kell.
