A példa az utóbbira az első ciklusból Torgyán József és Csurka István. Bár mindketten megtagadták az együttműködést, 1990 után aktuálpolitikai okokból olyan színben tüntették fel őket, mint akik a kommunista rendszer besározódott spionjai voltak. Hogy a rendkívüli kül- és belpolitikai helyzetben, a jugoszláv háború, a gazdasági összeomlás lehetőségének árnyékában az amúgy is ingatag kormánytöbbséget veszélyeztetni akarókkal szemben tisztességtelen eszközökkel lépett fel az MDF-kormány, az erkölcsileg elfogadhatatlan. Ugyanakkor éppen emiatt talán jobban megérthető, mint sok más későbbi hatalomtechnikai húzás, gazemberség.
A tény, hogy az állambiztonsági iratokhoz kapcsolódó egyre zavarosabb ügyeket rövid távú politikai érdekek miatt nem rendezték, hanem egyre gyakrabban tisztességtelen játszmákra használták, sok mással együtt a demokráciákat tönkretevő erkölcsi züllés egyik fontos eleme. Hiszen a zsarolás, a lejáratás gyakorlatába hatalmi pozícióban nemcsak rutinfeladat belejönni, de a hatékonynak tűnő módszert könnyűszerrel ki lehet terjeszteni az élet más területeire is, ehhez pedig már egykori BM-aktákra sincs többé szükség. Nem nehéz észrevenni, hogy 2010 után hogyan növekedett meg nagyságrendileg a közéleti aljasságok, karaktergyilkosságok száma – feltehetően egyáltalán nem függetlenül az állambiztonsági iratokhoz fűződő gyümölcsöző tapasztalatoktól. Igaz, esztendők szorgos munkája szülte meg a napjainkra, úgy tűnik, olajozottan működő konstrukciót. Hogy az építkezésben néhány, most az ellenzékben vitézkedő politikus, így Gyurcsány Ferenc is elévülhetetlen érdemeket szerzett, aligha menti Magyarország mostani vezetőit.
