Semmi kétség: Németh Szilárd volt az elmúlt hét embere a magyar politikában. A parlament nemzetbiztonsági bizottságában előadott kivonulós produkciója egyszerre volt szórakoztató és hátborzongató. Elöljáróban fontos megjegyeznem, laza személyes ismeretségünk alapján tisztában vagyok azzal, hogy a Fidesz rezsibiztosként országos hírnévre szert tett alelnöke jóval árnyaltabb gondolkodású személyiség, mint amilyen képet magáról a nyilvánosságnak mutat. Vagyis szerepet játszik, s azt is sejthetjük, ki osztotta rá.
Németh Szilárd mint a bizottság alelnöke nemzetbiztonsági kockázatként azonosítja a Fidesz tetszőlegesen kiválasztott politikai ellenfeleit, nem törődve azzal, hogy az arra hivatott szervek ilyen kockázatot egyébként nem tártak fel. Ha Soros Györgyről és a migránsokról van szó, akkor szerinte nem vehet részt az ülésen az LMP-s Szél Bernadett, mert volt valaha kapcsolata a milliárdoshoz köthető valamelyik szervezettel. Németh pontosan tudja, hogy ez alapján a saját pártját is lefejezhetné, s azzal is tisztában van, hogy annak idején nemcsak az LMP mostani miniszterelnök-jelöltje, hanem Orbán Viktor első kormánya is együttműködött az ominózus Soros-szervezettel. Ő azonban már a tények utáni világ politikusa, ilyesmitől nem hagyja kizökkenteni magát.
A Fidesz hatalomgyakorlásában nem előzmény nélküli, amit most látunk. Amikor 1998-ban először kormányra kerültek, ma már nehezen felidézhető okból a fiatal miniszterelnök azt állította, hogy pártjának vezetőit és családtagjait közpénz felhasználásával, törvénytelen eszközökkel megfigyelte a leváltott szocialista hatalom. A vád bombaként robbant, ám annak valóságtartalmát sohasem sikerült egyértelműen bizonyítani. A Fidesz a számára egyre kellemetlenebbé váló ügyet úgy kezelte, hogy az annak kivizsgálására létrehozott parlamenti bizottság munkáját igyekezett ellehetetleníteni, pontosabban egész egyszerűen bohózatba fullasztotta. A feladattal megbízott fideszes képviselő, Kosztolányi Dénes a magyar politika üde színfoltját jelentette, bizonyos értelemben Németh Szilárd elődjének tekinthető. Akkor azonban a parlamenti erőviszonyok kiegyensúlyozottabbak, a Fidesz pozíciói a nyilvánosságban gyengék voltak. Bár a balliberális ellenzék már akkor is hajlamos volt a demokrácia végéről beszélni, a parlamenti ülésezési rend egyoldalú átalakítása és a Fidesz egyéb akkori trükkjei nem jelentettek kivédhetetlen fenyegetést a parlamentáris rendszer alapjaira.
A kormányzó pártok túlhatalma mára minden kedélyességet kiölt a hatalomtechnikai küzdelmekből. Németh Szilárd akciózásának ugyanis a groteszk elemeken túl mélyebb politikai célja van. A múlt héten a fideszesek gyerekesen indokolt kivonulásukkal például megbénították a nemzetbiztonsági bizottságot. Különösen fontos testületről, a titkosszolgálatok feletti politikai kontroll intézményéről beszélünk. Garanciális jelentősége van annak, hogy a szolgálatok működéséről tájékoztatást kapjanak a gondosan átvilágított képviselők, köztük az ellenzék politikusai.
De magának a parlamentnek is az egyik alapvető funkciója a végrehajtó hatalom ellenőrzése. A Fidesz ezt a funkciót lehetetleníti el szisztematikusan, olykor bohózatba hajló módon. A miniszterelnök sem a nemzetbiztonsági bizottság tanácskozására, sem a parlament erre a hétre összehívott rendkívüli ülésére nem megy el, hogy beszámoljon több ezer menedékkérő fű alatt történt befogadásáról. Az ellenzék által kezdeményezett ülés így az értelmét veszti; a kormánypártok minden szembesítést, nyilvános vitát kerülnek az ellenzékkel, mert azok szerintük csak kampánycélokat szolgálnak. Cinikus, hiteltelen „érvelés”, elég arra emlékezni, hogy a Fidesz ellenzékben miféle módszereket használt, teszem hozzá: praktikusan és helyesen.
Senkinek nem lehet kétsége, mihez kezdene a hatalommal a Fidesz, ha tavasszal ismét nyer. A végén már a párt bohócán sem fog senki nevetni.
