Az Orbán Viktor udvariasan kopogtató, külön bejáratú migránsaival kapcsolatos hírek nyomán kialakult kommunikációs káoszból – némi eufemizmussal így is nevezhetjük a totális tanácstalankodást és az államtitkári-miniszteri-kormányfői szintű habogást – kilábalni próbáló fideszes paródiamédia váratlanul hozzálátott a Lehet Más a Politika országos ismertségének és népszerűségének növeléséhez. Ez is elfér az új, minden korábbinál ostobább és szánalmasabb sorosozós kampány mellett.
A színvonal a szokásos; hogy nem futja többre, semennyire sem meglepő, hajszálpontosan illeszkedik mindez a „találjunk ki minél több orbitális marhaságot, és véletlenül se mondjunk semmit, aminek szegről-végről köze lehetne a valósághoz” stratégia elveihez és gyakorlatához. Hazudni rendületlenül – ennyi a meló, és ez nem is kevés. Szerencse, hogy olajozottan működik már a gépezet ahhoz, hogy az összehangolással ne kelljen bíbelődni, tudja mindenki, mi a feladata: a fokozás és a sulykolás. A Kövér László-i értelemben vett borotválkozótükörbe miért is lenne muszáj belenézni reggelente?
Önmagában említésre sem volna érdemes ez a politikai bulvárhadjárat – a Janan Mirwais tanácsadó elleni támadásoktól a Magyar Nemzet Szalont konspirációs randevúként ábrázoló lesifényképes viccfantasykig –, ám azon a dilemmán mégis érdemes elmerengeni, hogy két és fél hónappal a választás előtt miért rettent meg a nyolc éve uralkodó kolosszus Szél Bernadett pártjától. Is. Arról eleget írtunk már, hogy a 2002-es tanulságok miatt semmit sem szeretne a véletlenre bízni a Fidesz. Amíg az ördög nem alszik – sosem teszi –, az éberség sem lankadhat. Hiába jelentős a kormánypárt népszerűsége – úgy mérik –, hiába robog az úthenger, bármikor az útjába kerülhet egy banánhéj. A csúszékonyabb típusból. Miként az imént is történt ezekkel az oltalmazottakkal vagy kikkel.
Ám a politika köztudomásúlag verseny, ahhoz, hogy valaki győzni tudjon, legyőzendő legyőzhetők is kellenek. Orbán Viktornak és fékezhetetlen agyvelejű kreatívjainak kisebb problémát okozott az elmúlt években, hogy a hagyományos kihívó megsemmisítette önmagát. Ezért volt szükség rezsidémonra, Norvég Alapra, Brüsszelre, Soros Györgyre.
Innen nézvést lazán megfigyelhető, hogy az adott pillanatokban kit vagy kiket tart veszélyesebbnek a gépezet. Miután a híres centrális erőtér a szélsőjobbos témák lenyúlása folytán felbillent – a Fidesz és a Jobbik nagyjából helyet cserélt –, bármennyi zsonglőrtehetséggel áldotta is meg a sors a vezért, nem könnyű labdázgatnia a paletta összes szereplőjével. Főként, mert sokan vannak. Bár áldás az ilyen szétaprózottság az egyik oldalon, a másikon átok: előbb-utóbb csak az életképesek maradnak talpon és emelkednek fel.
Az utóbbi hónapokban láthattuk, hogy a Fidesz a Jobbikot tekinti erősnek, mindennél tisztábban mutatta ezt a vonatkozó támadások intenzitása. Most úgy tűnik, az LMP is sorra került, ütnék, ahol érik. Magyarán: Szélék is felzárkóztak tehát a rezsim számára ijesztő erők közé. A zöld-liberális párt akár köszönetet is mondhatna az ingyen és bérmentve indított kampányért. Hiszen ha van gondja az LMP-nek egyedfejlődése aktuális szakaszában, az az országos szervezettség és a kellő ismertség hiányosságaiban érhető tetten. E lyukak befoltozásából vállal most oroszlánrészt a hatalom és a paródiamédia.
Primitív és hamis állításaik ráadásul aligha tántorítanak el bárkit a meglévő hívek közül. Abban viszont igenis segíthetnek, hogy aki elzavarná a rezsimet, de nem biztos benne, hogyan tehetné meg, tudatosítsa: hol ki mellé lesz érdemes odaállnia. Ígéretes konstelláció körvonalazódhat így. Melynek lényege nem valamifajta választási nagykoalíció. Olyan nyilván nem lesz. Szavazói koalíció és taktikai voksolás ellenben nagyon is lehet. Miért ne, ha még Fideszék is ilyen szorgalmasan közreműködnek az összehozásában.
