Éppen ezért bármennyire is imponáló, hogy hosszú idő után látunk Kim Dzsonguntól valamiféle pozitív megnyilvánulást, ha rendszeressé válik is a kétoldalú megbeszélés, amit most elsősorban az olimpia okán tartanak meg, túl komoly eredményeket várni önáltatás volna. Észak-Korea olimpiai részvétele reális cél, utána pedig – ha mindkét oldal nyitott a további párbeszédre – szóba jöhet még a humanitárius segélyek szélesítése, esetleg a háború és Korea kettéosztása miatt szétszakadt családok tagjai számára találkozók szervezése vagy közös gazdasági programok. A keszongi ipari parkot, ahol déli cégek adtak munkát északiaknak, 2016 elején hagyták ott a déli vállalatok, Mun Dzsein elnök viszont már korábban jelezte, szívesen újrakezdené a közös munkát.
Mivel úgy tűnik, Phenjan csak Szöullal hajlandó jelen pillanatban tárgyalni, és Washington sem túl készséges a párbeszéd szempontjából, érdemes belegondolni, meddig mehet el önállóan Dél-Korea. A félsziget demokratikus országa ugyanis védelmi szempontból a nagy szövetséges segítségére szorul. Végső soron sok múlik azon, a nemzetközi közösség és az Egyesült Államok elfogadja-e, hogy Észak-Koreában Kimet megbuktatni rövid távon szinte lehetetlen. Az országon belül – már amennyire ezt az országon kívülről meg lehet ítélni – nem látszik olyan erő, amely elsöpörhetné a jelenlegi diktátor nagyapja által megalapított rendszert. Egy esetleges háború pedig még atombomba bevetése nélkül is olyan hatalmas áldozatokkal járna, amely miatt nem éri meg komolyan kikezdeni Észak-Koreát. És bár Phenjan hajlamos a kiszámíthatatlanságra, mivel senkinek nem érdeke a fegyveres konfliktus, a félelmek ellenére nagyon kicsi az esély a háborúra.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!