Mert nyerhetnek a magyar filmek minden évben Oscar-díjat (legyen így!), elhozhatják a legfontosabb fesztiválok aranyba vont elismeréseit, becsábíthatnak félmillió nézőt a mozikba: ha akad valaki, aki egy személyben, a minőségi szempontoktól teljesen függetlenül eldönti, hogy mi kerülhet a vászonra, és mi nem, megette a fene az egészet. Hiszen akkor nem a közönségnek, hanem a törvények felett álló producernek készülnek a filmek. Ő az első, és ha úgy dönt, az utolsó fogyasztó egyben. És ezen nem változtat semmit, hogy a Megafilm a botrány hatására pénteken a YouTube csatornáján megosztotta a Kojotot. Egy vízjeles online verzió nem jóvátétel a mozis tiltásért, sokkal inkább egy cinikus gesztus, ami csak tovább rontja a helyzetet, hiszen azt üzeni: nesztek, nézzétek, mert megengedem. Kétes szabadság, amiről másfél évvel ezelőtt már láthattuk, mit jelent a gyakorlatban. 2016 őszén Kálomista a Kút című Gigor Attila-filmet hívatta vissza a mozikból, hogy kivágassa azt a jelenetet, amelyben ő maga is feltűnik (egy Hír TV-s archív felvételen). Akkor több száz filmes tiltakozott a cenzúra ellen, a producer válaszul fenyegetőzött, de aztán mindenki gyorsan elfelejtette ezt a kis közjátékot. És ne legyenek illúzióink, a Kojot ügyét is hamar elfedik majd a Megafilmbe öntött támogatások. Elindulnak az új produkciók, kigyúlnak a fények, forog a kamera, és ez a filmeseknek sokkal fontosabb lesz, mint a nagy hatalmú producer elszámoltatása.
Pedig a legkisebb fiú győzelme nemcsak a hősről, nem is a hatalmával visszaélő kiskirályról, hanem a közösségről szól. Arról, hogy létezik egy igazságosabb világ, amelyben a mindenkori gátlástalan uraságok elbukhatnak. Ez a mese most dobozban pihen.
