Micsoda édes győzelem, amikor a népmesében a legkisebb gyermek kitartással és furfanggal felülkerekedik a gátlástalan uraságon! Minél hangosabb a diadal, annál biztosabbak lehetünk benne, hogy a valóság elbukott a vágyainkkal szemben. A becsületesebb világba vetett hitünk a napi tapasztalattal nehezen egyeztethető össze, így válik a mesei igazságszolgáltatás alapjává. Akár csak Kostyál Márk tavaly bemutatott Kojot című filmjében. A városi élettől megcsömörlött, megalázott fiatal férfi vidékre költözik, hogy átvegye nagyapja örökségét, egy rozzant kis házat. Csakhogy a homokbuckákon álló apró birtok a helyi kiskirály nagyszabású terveinek útjában áll, az idilli csöndet így buldózerek hangja veri fel, a mesebeli legkisebb fiú azonban nem hagyja magát, szembeszáll a törvények felett álló oligarchával, és ha komoly áldozatok árán is, de győzedelmeskedik. Diadalától pedig még akkor is megmozdul bennünk valami, ha érezzük, a filmvásznon túl ez a történet egészen máshogy végződne.
Vagy talán pont azért morzsolunk el egy könnycseppet titokban, mert nem csupán érezzük, de pontosan tudjuk, hogy a valóságban mi vár a legkisebb fiúra. Éppen az, ami a filmre. Kálomista Gábor producer, a Kojotot gyártó Megafilm vezetője megtiltotta, hogy Kostyál Márk alkotását levetítsék a napokban zajló 4. Magyar Filmhéten, amely elvben az előző évi termés legjavát vonultatja fel. Így a Kojot hiába nyerte el február elején két kategóriában is a Magyar Filmkritikusok Díját, vagyis lett az ítészek szerint hivatalosan is 2017 egyik legjobb filmje, a közönség nem találkozhat vele a mozikban, mert a producer nem engedi. Kálomista döntésével kapcsolatban lapunknak annyit mondott: „Nem foglalkozom az üggyel.”
Nem is kell foglalkoznia vele, hiszen senki más sem teszi. A felháborodott szakmabeliek együttérzésükről biztosították ugyan a rendezőt, de ennél aligha megy bárki is tovább. A filmes mustrát szervező Magyar Filmakadémia hallgat, és ugyancsak szó nélkül hagyja az ügyet az Andy Vajna vezette Magyar Nemzeti Filmalap is. Pedig akárhogy szépítjük a dolgot, Kálomista gesztusa a magyar film rendszerváltás óta íródó történetében (majdnem) példátlan. Amivel, azon túl, hogy könnyen kellemetlen emlékeket ébreszthet mindenkiben, aki átélte már korábban, hogy alkotását dobozba zárva rejtik el a közönség elől, megkérdőjelezhet szinte mindent, amit a filmszakma az elmúlt években elért.
Mert nyerhetnek a magyar filmek minden évben Oscar-díjat (legyen így!), elhozhatják a legfontosabb fesztiválok aranyba vont elismeréseit, becsábíthatnak félmillió nézőt a mozikba: ha akad valaki, aki egy személyben, a minőségi szempontoktól teljesen függetlenül eldönti, hogy mi kerülhet a vászonra, és mi nem, megette a fene az egészet. Hiszen akkor nem a közönségnek, hanem a törvények felett álló producernek készülnek a filmek. Ő az első, és ha úgy dönt, az utolsó fogyasztó egyben. És ezen nem változtat semmit, hogy a Megafilm a botrány hatására pénteken a YouTube csatornáján megosztotta a Kojotot. Egy vízjeles online verzió nem jóvátétel a mozis tiltásért, sokkal inkább egy cinikus gesztus, ami csak tovább rontja a helyzetet, hiszen azt üzeni: nesztek, nézzétek, mert megengedem. Kétes szabadság, amiről másfél évvel ezelőtt már láthattuk, mit jelent a gyakorlatban. 2016 őszén Kálomista a Kút című Gigor Attila-filmet hívatta vissza a mozikból, hogy kivágassa azt a jelenetet, amelyben ő maga is feltűnik (egy Hír TV-s archív felvételen). Akkor több száz filmes tiltakozott a cenzúra ellen, a producer válaszul fenyegetőzött, de aztán mindenki gyorsan elfelejtette ezt a kis közjátékot. És ne legyenek illúzióink, a Kojot ügyét is hamar elfedik majd a Megafilmbe öntött támogatások. Elindulnak az új produkciók, kigyúlnak a fények, forog a kamera, és ez a filmeseknek sokkal fontosabb lesz, mint a nagy hatalmú producer elszámoltatása.
Pedig a legkisebb fiú győzelme nemcsak a hősről, nem is a hatalmával visszaélő kiskirályról, hanem a közösségről szól. Arról, hogy létezik egy igazságosabb világ, amelyben a mindenkori gátlástalan uraságok elbukhatnak. Ez a mese most dobozban pihen.
