Az áprilisi választás tétje annál is jóval nagyobb, mint eddig gondoltuk. A politikai osztály tekintélyes része számára szó szerint egzisztenciális kérdés, hogyan döntenek majd a választók, legalábbis a tegnap megismert friss vagyonnyilatkozatokból erre a következtetésre kell jutnunk, ha – erőt véve magunkon – megpróbáljuk komolyan venni őket. Néhány hónapja megjelent egy felmérés, amely – árnyalva a javuló életkörülményekről harsogó kormánypropagandát – arról szólt, hogy a magyar háztartásoknak aggasztóan nagy arányban nincs annyi megtakarításuk, hogy a rendszeres bevétel kiesése vagy egy váratlan nagyobb kiadás esetén hónapokig a felszínen tudjanak maradni. Ekkor nem gondoltam, hogy ebbe a körbe politikusaink közül is sokan beletartoznak, így a miniszterelnök is, akinek egymillió forint megtakarítása sincs, miközben az adóssága ennek többszörösére rúg.
Élet-halál kérdése tehát a választás; csekély megtakarítással, ám annál nagyobb tartozásokkal terhelten súlyos következményei lehetnek a képviselői mandátum vagy akár csak a miniszteri bársonyszék elvesztésének. Ilyen háttérrel kikerülni az Országházból a munkaerőpiacra, a versenyszféra rideg világába valóban riasztó perspektíva lehet. Egy kicsit komolyabbra fordítva a szót: a magyar vagyonnyilatkozati rendszer álságosságáról, hézagairól, kijátszhatóságáról az elmúlt években a hozzáértők már mindent elmondtak. Amíg nincs következménye néhány kifelejtett milliónak vagy a valóságosnál kisebbre mért ingatlannak, amíg a családtagok nyilatkozata nem nyilvános, az egész nem több egy ócska, a közönséget hergelő, a társadalmat mélységesen lenéző színjátéknál. Persze a magyar politikus élelmes, nincs az a szigorú rendszer, amelyet ne tudna valahogy kijátszani, de jelenleg igazán kemény erőfeszítés sem kell ehhez, a lebukás kockázata roppant csekély.
Vannak azért olyan politikusok, akik nem rejtegetik a vagyonukat. Pintér Sándor és Seszták Miklós miniszterek igazi multimilliomosok, de Gyurcsány Ferenc több mint 200 milliós osztalékjövedelme sem nevezhető meglepetésnek. (Arról persze sokat tudunk, hogy miként alapozta meg a vagyonát a volt miniszterelnök a rendszerváltás zavaros éveiben, csak hát a politikai ellenfél is gondosan megvárta az elévülési idő leteltét az ügyletek firtatásával. Kéz kezet mos.) Vélhetően a köztársasági elnöknek sem lesznek már anyagi gondjai, de az ő pozíciójában az évi hatmillió forintos megtakarítás életszerű, és józan életvitelre utal. Van néhány olyan képviselő is, akinek vagyongyarapodása a bevallott jövedelme mellett kérdéseket vethet fel. De nem az ő esetük a tipikus.
Sokszor hallani, hogy oktatási rendszerünk elhanyagolja a pénzügyi ismeretek átadását. Nos, számos politikus vagyonnyilatkozatát a felelőtlen gazdálkodás riasztó példájaként lehetne oktatni: aggasztó eladósodás, kimagasló jövedelem mellett nulla megtakarítási képesség. Úgy élnek, mintha nem lenne holnap, gondolhatnánk, ha elhisszük, amit elénk tárnak.
A harmadik Orbán-kormány vállaltan a magyar történelem egyik legjelentősebb vagyonátrendezését hajtja végre, politikai segédlettel emelkednek fel és szorulnak a háttérbe oligarchák, egész iparágak tulajdonviszonyai módosulnak. A folyamat haszonélvezői részben a miniszterelnök közvetlen környezetében találhatók, beleértve a családját is. Ki-ki eldöntheti ennek ismeretében, mennyire életszerű, hogy eközben tavaly a kormányfő megtakarításai 251 ezer forinttal nőttek, és a sajtósa szerint nincs itt semmi egyéb látnivaló. Nekem erről valahogy Kádár János jutott az eszembe, aki a gondosan ápolt legenda szerint a nép egyszerű, puritán gyermekeként hokedlin ette lábaskából a káposztás cvekedlit, miközben Czinege Lajos és más megtévedt elvtársak vadászatokon dorbézoltak.
Sokan máig hisznek ebben a mesében. Talán azért is, mert Kádárnak nem volt Mészáros Lőrince.
