Már három hét sincs hátra. Április 8-án szavazunk, remélhetőleg minél többen. Ezzel pedig – így vagy úgy, de – pont kerül egy hosszú történet végére. Azért különösen hosszú ez a történet most, mert a Fidesznek (illetve a kormánynak, de ez egyre megy) köszönhetően tulajdonképpen évek óta kampány folyik.
Tudta? A „Ha Magyarországra jössz ” kezdetű, meghökkentően familiáris szóhasználatú szöveggel operáló plakátok már 2015 júniusában ellepték az országot! Azóta pedig volt már több nemzeti konzultáció, kvótanépszavazás, üzentünk Brüsszelnek, Sorosnak, az ENSZ-nek. Plakátokon, lapokban, az éterben. És persze az interneten, méghozzá profin megszervezett trollhadseregek bevetésével. Valójában nyilván nem a fent nevezetteknek, hanem a magyar állampolgároknak szóltak, szólnak ezek az üzenetek, de ez most irreleváns. Ráadásul minden effélére volt aztán válasz is, például Gyurcsány Ferenc is mosolygott ránk bátorítólag 2016 októbere, a referendum előtti napokban-hetekben a különféle reklámhordozókról.
Nos, erre mondják – egy szó, mint száz –, hogy kampányüzemmód. Vagy hogy választási láz. Ebben ég – ezt is szokták mondani – az ország évek óta, és április 8. közeledtével természetesen egyre inkább. Sorjáznak a botrányok itt, zajlik a fékeveszett matekolás ott, megy az őrült ígérgetés amott. Az ember már azt sem tudja, hová kapjon, hogy kinek higgyen – na azt meg pláne nem. Szűk három hétig még mindenképpen el kell ezt viselnünk, de valószínűleg még annál is valamivel tovább. Aztán talán jön némi nyugalom. Ezért írtam fentebb: pont kerül egy nehéz ügy végére.
Csakhogy van itt valami, ami nem hagy nyugodni sehogy sem. Jelesül: miközben mi, polgárok próbáljuk valahogy ép ésszel túlélni a körülményeket, fövünk a saját levünkben meg a kampánynak nevezett sűrű, nyúlós pasztában, valakik szépen csendben tulajdonképpen elcsalják a választást. És mintha senkit nem érdekelne: nem igazán hallani feljelentésekről, eljárásokról, vagyonelvonásokról. Kattanó bilincsekről még annál is kevésbé.
Igen, az úgynevezett kamupártokra gondolok. Hétvégi hír: a volt szocialista miniszter, Lévai Katalin vezette Lendülettel Magyarországért ajánlóívein gyanús aláírásokat találtak. Már megint. Konkrétan másodszor. Az még március 8-án derült ki, hogy maga Lévai Katalin nem indulhat jelöltként Zuglóban, miután kitudódott, hogy huszonhét esetben tételesen egyezik az ajánlások sorrendje a Fidesz jelöltje és Lévai papírjain. Most Budapest 5. számú választókerületében (Terézváros és Erzsébetváros) látott napvilágot, hogy a Lendülettel aspiránsa és a fideszes politikus között egyezések vannak, mégpedig 341 esetben. Ez azt jelenti tehát, hogy 341 azonos ajánló szerepel az íveken, de különböző aláírásokkal. Vagyis valaki csalt. Kamuzott, úgymond. Lehet, hogy az egyik párt, lehet, hogy a másik, lehet, hogy mindkettő. Számos olyan párt létezik országszerte, de nemcsak létezik, hanem még indul is a választáson, amelyről tudható, hogy az állami támogatás felmarkolása az egyetlen célja. Egyesek még magukról is bevallják ezt. Figyelem: nem állítjuk, hogy a Lendülettel Magyarországért éppenséggel ilyen alakulat lenne, ilyesmiről nincs tudomásunk. Mindössze arról van szó, hogy legutóbb velük kapcsolatban merültek fel különös körülmények.
Ám kilóg a lóláb máshogyan is. A legtöbb efféle gyanús párt, illetve a legtöbb, ilyenhez köthető jelölt – hogy, hogy nem – éppen ott indul, ahol még parlamenti mandátumokban kifejezhető tétje is lehet annak a néhány szavazatnak, amelyet begyűjthetnek. Egyébként akár a választók lepedőnyi szavazólappal összezavarása révén. Tehát az úgynevezett billegő vagy csatatér körzetekben. Ez önmagában persze még mindig nem bizonyít semmit – mármint jogi értelemben véve. Ahhoz viszont bőven elég, hogy a választópolgár elgondolkodjék azon, minek is nézik őt valójában a kegyeiért küzdők. Tegyünk így mindannyian!
