A késlekedő megváltás

Szeretném megnyugtatni a hívő olvasót, hogy semmiféle istentelen gondolatot nem termeltem a feltámadás ünnepe alkalmából.

A modern kor sajátos fejleménye, hogy oldódni látszanak a határok a felekezetek között, ez is erősíti az ökumenét. Meghonosodott szokás szerint a történelmi egyházak papjai az év egy bizonyos hetében rendszeresen tartanak misét, illetve istentiszteletet egymás templomaiban. Az ige általi megérintettségünk természetesen nemcsak hitünktől és az igehirdetőtől, hanem attól is függ, a szétesettség vagy éppen a kritikus összerakottság stádiumában vagyunk-e. De egyházi személyeknek tudniuk kell, hogy mindenki, aki igaz szívvel, hittel vagy hitre vágyva belép egy templomba, készen áll a szétesésre, vagy szebben mondva a katartikus feloldódásra, azaz arra, hogy őt Krisztus hitében újra összerakják. S mert életünk fölött sorsunk a legnagyobb úr, nem fog rátalálni az igazság szavaira az, aki csak Isten végtelen jóságáról képes beszélni, és ezzel szinte kizárja a templom falai közül a mérhetetlen szenvedéssel megverteket. Őhozzájuk is kell tudni szólni. Éppen azért, mert akit olyan súlyok nyomasztanak, amelyek elviseléséhez nem talált se embert, se Istent, az Krisztussal még tud azonosulni. Az emberi szenvedés hordozhatatlanságának érzete nem lehet ok arra, hogy lelkileg egy kissé kiebrudalva a „valódi hívők” közül, bármely keresztény templomban megérintetlen szívvel maradjanak magukra a nagy terheket cipelők. Hiszen ezen az alapon Jóbot is ki lehetne tessékelni, mert valljuk be, ha valaki, ő aztán igencsak felemás módon, na meg egy kissé megkésve dicsérte az Urat Feleségének javaslatáról („átkozd meg az Istent, és halj meg!”) meg jobb, ha nem is beszélünk. Az ember csak sajnálni tudja a Sátán gonoszsága és az Isten játékos kedve miatt sorsverte Jóbot, miért is nem született később, hogy Krisztussal találkozhatott volna!

A hitben érzés és gondolat szorosan együtt vannak. Megőrizték ennek igazságát Dávid király zsoltárai is. Van egy varázslatos kifejezés a Bibliában: a „bölcs szív”. Világéletemben azt hittem, hogy lám, ők még tudták, hogy érzés és gondolat nem külön tartományok, hanem egybefonódó, egymást erősítő vagy gyengítő képességeink. Aztán megtudtam, hogy ez a héber nyelvből adódó ősi állapot tükre. Mégis úgy érzem, nincs az a szófejtés, amely igazából lehánthatná magáról érzés és gondolat szent szimbiózisát. De aki cáfolni szeretne, mutasson rá egyetlen krisztusi mondatra, ami nem érzés, csak gondolat, vagy ami csak érzés, és nem gondolat is egyúttal.

(Körmendy Zsuzsanna)