Helyes felismerésnek tűnik az is, ami a frakcióvezetésről való lemondásának magyarázata: jelesül hogy Vona a pártépítésre kíván koncentrálni. Valóban, volna mit építeni, hiszen akárcsak a „cukisodás”, a karakteresebb figurák háttérbe szorítása is kétélű fegyver. A Jobbik fő problémája innentől ugyanis az lehet, hogy nem maradnak igazán arcai, vagy ha mégis, nem a legemlékezetesebbek. Vonáé meg kissé magányos lenne egyedül a plakáton. Nemcsak „talpasokra” van tehát szükség, de új frontemberekre is, akik közben annyira önállóak, amennyire kell – mérsékelten.
Hogy mit kezd Vona Gábor ezzel a feladattal, azon lemérhető lesz, hogyan tanulta meg az orbáni leckét. Addig is nyugtázhatjuk, hogy ma a Jobbikban is a hatalomtechnikusoknak áll a zászló, nem a meggyőződéses politikusoknak. Persze ha az elnökségből kiszorult „régi gárda” meggyőződésére gondolunk, ez talán nem is olyan nagy baj.
