Az olaszok legalább húsz éve tudnak Berlusconi piszkos ügyeiről, a korrupciós botrányai elől Tunéziába menekült Bettino Craxi exkormányfőhöz fűződő barátsága óta. Mégis megválasztották, sőt, a háború óta ő volt az egyetlen kormányfő, aki egy teljes ciklust kitölthetett. Az olaszok már csak ilyenek: nem lehetett rájuk sózni Mario Montit, a szobatiszta, Brüsszel-konform technokratát, sem az Európai Bizottság volt fejét, Romano Prodit, a Profeszszort, mert túl unalmas volt nekik. Az adócsalás pedig – finoman szólva – nem áll túl messze tőlük. Közgazdászkörökben régóta forog egy általános érvényű mondás: az olasz gazdaságot az is élteti, hogy amit a lakosság elrejt az adóhatóság elől, azt legalább beteszi a bankba megtakarításként.
Az adócsalásért járó négy év börtönre mi csak sóhajthatunk: mi ehhez képest mondjuk egy postapalota, egy reptér, egy tévészékház, az őszödi pártüdülő, a Szalay utcai volt Mérnöki Kamara patinás épülete, vagy éppen a Velencei-tó partrészének ellopása?
Szabó Anna
