Obama azonban tudja, hogy hol a határ, tudja, hogy a dolgokhoz idő kell abban a birodalomban, ahol az intézményi inercia, a megkövesedett csoportérdekek, a „szerzett jogok” ellenszelében a Fehér Ház első embere is csak nehezen tud előrehaladni víziója megvalósításában. Egy elnöksége utolsó éveiben „béna kacsává” degradált elnök pedig bizonyosan semennyire. Ha populistának is tűnt a kedd esti retorika, Amerika és a világ érdeke is azt diktálja, hogy eredményes legyen, és novemberben, a félidős törvényhozási választásokon ne engedje a törvényhozást teljes egészében republikánus kezekbe kerülni. Hiába ugyanis az alapvető értékekben képviselt, európai konzervatív szemmel is szimpatikus republikánus álláspont, a nagy formátumú Ronald Reagan pártja mára rossz politikai vágányra tévedt, irreális elvárásokat támaszt az amerikai gazdaság működési rendszerével szemben, és kifejezetten veszélyes célokat diktálna külpolitikájának.
Ha meg is kopott, meg is fáradt mára Obama imázsa, kedden azért felvillantotta, hogy a mai világban erős vezetőkre, a stratégiai víziók határozott képviseletére van szükség. Ahogy a tengerentúlon, úgy az óceánnak ezen az oldalán is.
