De ez utópia. Maradjunk az MDF-nél, amely párt a vele szemben zsigeri gyűlöletet tápláló ellenzéki sajtó túlnyomó erejének tulajdonította bukását. Ami akkor még hihetőnek is tűnt, de mivel magyarázhatjuk – nem a Fidesz 1998-as győzelmét, hanem – a legteljesebb médiatámogatást élvező MSZP–SZDSZ-koalíció vereségét? S utána is a sajtóban élvezett erőfölény kelthette azt a látszatot, hogy a média uralása 2002-ben és 2006-ban választási győzelemre vezetett. De ezen az alapon hová tegyük 2010-et?
A politikai szereplők nem tájékoztatni akarják az embereket, nem a tudomásukra hozni a tényeket, hanem kommunikálni szándékozzák egyes döntéseiket. A kommunikáció lényege pedig az, hogy szeretnének valamit elhallgatni, elhazudni az éppen esedékes ügyletükből, mondhatni, pusztán verbálisan megoldani nagyon is konkrét, kétes hitelű és tisztaságú tetteiket.
Igazat kellene mondani. Azonnal kevesebb kommunikációs gondjuk akadna a pártoknak.
