A puding próbája az evés – ennél bölcsebb és rövidebb tanácsot aligha lehet adni Donald Trump megválasztott amerikai elnök külpolitikai, azon belül Európát is érintő terveit illetően. Mindössze egy héttel vagyunk a választás után, amelyen Trump legyőzte a tengeren inneni liberális elit által is támogatott ellenfelét, Hillary Clintont. Ebből következik, hogy amit ezekben a napokban látni és hallani az európai politikai színtéren a leendő amerikai elnökkel kapcsolatban, az főként a demokrata jelölt győzelmébe vetett, eltúlzott várakozást követő csalódottság, a mindenkori politikai fősodortól feltörekvő ellenfeleik győzelme esetén megszokott vészmadárkodás.
Közben persze ne feledkezzünk meg néhány pragmatikusabb szereplő helyezkedéséről, puhatolózásáról sem a világ legerősebb nagyhatalmának, legfőbb szövetségesüknek januárban hivatalba lépő új vezetése felé – lásd Boris Johnson brit külügyér távolmaradását a hétfői rendkívüli, „trumpos” uniós miniszteri üléstől.
Ami pedig Szijjártó Péter bőven reklámozott és megideologizált hiányzását illeti ugyanerről a találkozóról, az félúton van a Trumpéknak küldött pozitív – Orbán Viktor tusványosi beszédére építő – jelzések és a hazai fogyasztásra szánt „szabadságharcos” kommunikációs akciók között.
A felszínes és leegyszerűsítő megközelítés helyett érdemes abból kiindulni, hogy nem egy harmadik világbeli banánköztársaság elnökváltásával állunk szemben, hanem az Egyesült Államokéval. Lehet, hogy az amerikai demokrácia közelmúltbeli történetében rendhagyó Trump felemelkedése, de a meglévő, bevett csatornákon keresztül történt. Hiszen ha kelletlenül is, de a Republikánus Párt elfogadta jelöltjének – még azt se lehet róla elmondani, hogy harmadik párti jelöltként tört volna át.
A másik fontos tényező, hogy akármit ígérjen is egy elnökjelölt a kampányban, akármit akarjon is személy szerint, abból megvalósult politika csak a rendszer többi szereplőjén, jelesül az államapparátuson keresztül lehet. Ők a letéteményesei az amerikai hatalmi érdekérvényesítés folytatólagosságának, amelyben egy új elnök áthelyezhet ugyan hangsúlyokat, de radikális fordulatot aligha hozhat. Ők gondoskodnak arról is, hogy Európa, mint legszorosabb szövetséges, azon a pályán maradjon, amire a második világháború után ráállították.
