A gazdaság állapotát a járványhelyzet határozza meg, vagyis a növekedési kilátásokat nem a gazdasági szereplők viselkedése determinálja a tankönyvekben megszokott módon, hanem egy, az ő szempontjukból külső tényező, a koronavírus terjedési sebessége és az erre adott kormányzati válaszreakciók. Mindez bizonytalanságot kelt, ami kihatással van a fogyasztói és a beruházási döntésekre, és érdemben fogja vissza a kiadásokat a logikusnak tűnő, óvatos gazdasági döntések kikényszerítése révén. Mit tehet ilyen helyzetben egy kormányzat?
A gazdaság állapota erősen hasonlít a betegségben szenvedő szervezetéhez, így kézenfekvő az orvosi kezelés analógiája.
A Covid–19-nek egyelőre nincs ismert, hatékony, biztonságos ellenszere. Az orvosok persze több kezeléssel is próbálkoznak, és a tüneteket igyekeznek enyhíteni. Ez a helyzet mindaddig fennáll, amíg meg nem találják a megfelelő gyógyszert, vagy el nem készül a vakcina, amelynek beadása révén a szervezet kialakíthatja a saját védekezését.
Hogyan is néz ki a hasonlat a gazdaságra alkalmazva? A gazdasági teljesítmény visszaesett, egyes ágazatok nem tudnak teljes kapacitáson termelni, mivel nincs elegendő kereslet, vagy a bevezetett korlátozások jelentik az akadályt (mint a turizmus esetében), mindez pedig elbocsátással jár. (Más ágazatokat ugyanakkor kevéssé érint a válsághelyzet, ugyanúgy, ahogy a betegség lefolyása is különbözik egyénenként.) Ez a kieső jövedelmeken keresztül még inkább visszaveti a gazdaságot, vagyis ebből a szempontból egy klasszikus válság jelei látszódnak. Van-e a gazdaságpolitikának kipróbált gyógyszere? Sajnos nincs. Minden válság más, így a válaszoknak is eltérőknek kell lenniük, pont, mint a különböző betegségekre alkalmazott gyógyszereknek.
A gazdaságpolitikai intézkedések inkább tüneti kezeléseknek tekinthetők: támogatás nyújtása a leginkább szenvedő ágazatoknak a csődhullám elkerülésére, munkahely az állásvesztettek számára és bértámogatás az álláshelyek megőrzésére, fenntartva a vásárlóerőt. Ám a tüneti kezelések nem tudják megszüntetni a betegséget, csak esélyt adnak a szervezetnek, hogy maga küzdje le, esetünkben a gazdaságnak, hogy önerejéből másszon ki a válságból.
Ha a fenti intézkedések a tüneti kezelések, és nincs gyógyszer, akkor – folytatva az analógiát – mi a vakcina a gazdaságpolitika kezében? A válasz egyszerű: a beruházások mind a szellemi, mind a fizikai tőkébe. A vakcinához hasonlóan ezek a lépések a fertőzés idején nem hatásosak, azt megelőzően kell megtörténniük, hogy a szervezet kiépíthesse a saját védekezési mechanizmusát. Vagyis a most elkezdett beruházások nem a gazdaság kilábalását szolgálják, hanem elősegítik azt, hogy amikor jön a következő válság, kevéssé legyen súlyos a hatása. Ugyanúgy, ahogy a vakcinakezelés mellett is el lehet kapni a betegséget, ám a lefolyása sokkal enyhébb.
És ahogy a vitaminok erősítik a szervezet immunrendszerét, a monetáris politika normalizálódása és a fegyelmezett fiskális politika a fellendülés időszakában erősíti a gazdaság védekezőképességét.
Molnár Dániel, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági elemzőjének a Világgazdaság online felületén megjelent írása teljes egészében IDE kattintva érhető el.
