Élő kövület a Tejútrendszer szomszédságában

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Mi a közös a bojtosúszós halban és a Segue-1 törpegalaxisban?

Molnár László
2014. 05. 08. 17:55

A Segue-1 csillagai mind körülbelül 12-13 milliárd évesek, fiatalabb nincs közöttük. Addigra valami felhevítette az ott lévő csillagközi gázt, a forró, ionizált hidrogén pedig már nem volt képes újabb csillagokká összesűrűsödni. Lehetséges, hogy a felrobbanó szupernóvák ereje elég volt ahhoz, hogy kisöpörje, illetve ionizálja az összes sűrű gázt az apró, gyenge gravitációjú galaxisból.

De az is lehet, hogy nagyobb eseményeknek volt tanúja a Segue-1. Ahogy a fiatal Univerzum hűlt, egy idő után protonok és elektronok hidrogénatomokká álltak össze. A híg H-He levesből aztán megszülettek az első csillagok. De ahogy az óriáscsillagok és kvazárok UV-fénye mindent elárasztott, egyben újra felmelegítette és ionizálta is a maradék atomokat. A reionizáció kora nagyon nehezen figyelhető meg közvetlenül, pedig pontos lefolyása meghatározó lehetett a csillagok és galaxisok fejlődése szempontjából. Lehetséges, hogy a Segue-1 is a reionizációs kor áldozata: egy olyan galaxis, ahol gyorsan és kíméletlenül lezajlott a folyamat, megakadályozva, hogy újabb csillagok létrejöhessenek. Ha így volt, a Segue-1 az első hely az Univerzumban, ahol a reionizáció közvetlen következményeit is láthatjuk: a galaktikus helyszínelés azonban egyelőre nem hozott perdöntő bizonyítékot. Akárhogy is történt, a Segue-1 fejlődése a Tejútrendszer szerkezete szempontjából is fontos, ugyanis vélhetően a mi galaxisunk is egy sor ilyen ősi törpét nyelhetett el, amelyek csillagai a mai napig itt köröznek velünk együtt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.