Biros Péter: A hülyéskedés és a szurkálódás sosem marad el

A Millennium gólvágója szeretne még együtt játszani olimpiai bajnok társaival, bár nagyobb a hév, mint a kedv. Interjú.

– Kijelenthető, hogy ha nincs a tavaly októberi egri búcsúmeccse, akkor nem beszélgetünk egy telt házas, margitszigeti masters-vb-győzelem után?
– Elképzelhető. Nyilván azután mindenkiben megmozdult, hogy milyen jó lenne egy tornán keresztül újra együtt játszani, ezúton köszönöm az egri klubnak ezt is, de szerintem a többiek is hálásak, mert ott éreztük meg, hogy valami hiányzik. Bár úgy gondolom, ha nincs az én hasonló szereplőkkel zajlott búcsúmeccsem, akkor is elindulunk, de az volt a végső lökés. Még egyszer át akartuk élni, hogy újra vízilabdások vagyunk.

– Kétségtelen, hogy ez sikerült.
– Én is úgy gondolom, hogy megtörtént, a nézők örülhettek, mi is, a kettő egymásra talált. A szeretet és tisztelet áradt felénk, ahogy régen, s visszaadtuk belőle, amit tudtunk.

– De gondolta volna, hogy tizenhét évvel az első s kilenccel a harmadik ötkarikás győzelmük után is ötezren jönnek ki a meccseikre s a közönség minden olimpiai bajnok játékos keresztnevét beordítja a szpíker kérésére?
– Úgy gondolom, ha az elit vb-re felépített két rövid oldali lelátót meghagyják, az is teli lett volna. Sejtettük, hogy ennyien lesznek, ám nyilván, amikor szembesülünk vele, akkor döbbenünk rá, hogy ez mit is jelent. De hát Magyarországon mindig így volt a vízilabdával, akármi történik, telt ház van. Ez egy tradicionális magyar sikersport, úgyhogy ha a válogatott hozza az eredményeket, nem lehet mást várni, mint telt házat. A közönséget ki kell szolgálni, mi is megpróbáltuk minden egyes alkalommal.

– Sorrendben 22-5-re, 24-5-re, 16-1-re, 19-8-ra és 16-3-ra nyerték a meccseiket, túlzottan nem kellett izgulniuk az eredmény miatt.
– A döntőben azért volt feszültség, de főleg az elődöntőben, az nem egy sima radír volt,

be kellett bizonyítani, hogy tudtunk vagy tudunk vízilabdázni.

Tudtunk vagy tudunk, nem tudom, melyik a jó szó

– Eszébe jutott, hogy a szentpétervári csapatnak a fináléban ugyanúgy öt gólt lőtt, mint az 1999-es firenzei Eb-döntőben a horvátoknak?
– Eszébe jut az embernek, de nem ez motiválja. Ugyanúgy aranyérmet kaptam volna akkor is meg most is, ha ötöt lövök, illetve ha nullát és a többiek góljaival nyerünk. Csak együtt tudjuk és tudtuk megcsinálni, mindig van olyan, aki felemeli a csapatot, és mindig van, aki visszahúzza, ilyen egy csapatjáték.

– Annyi különbség azért volt a korábbi sikerek és a mostani között, hogy ezúttal nem egy helyen laktak, kevesebb volt a közös idő.
– Igen. Bár amelyik napokon nem voltak mérkőzések, délelőtt edzést tartottunk, de alapjában véve csak akkor találkoztunk, amikor meccs volt.

– A kispadon azért jutott idő a trécselésre, ahogy néztem, ott még talán pezsgőbb is volt az élet, mint a vízben, folyamatosan ment a viccelődés, nevetgélés.
– Mindenkiből előjön, hogy régen mit csináltunk. A hülyeség, a bohóckodás, valamint a tüskék és szurkák sosem maradnak el. Ez magától jön, a hosszú évek alatt eltöltött idő nem múlik el nyomtalanul.

A Millennium csapata

A budapesti masters-világbajnokság negyven évnél idősebbeket tömörítő korcsoportjában győztes együttes névsora (zárójelben az olimpiai aranyérmek száma, amelynek összege 31): Benedek Tibor (3), Biros Péter (3), Fodor Rajmund (2), Gergely István (2), Kásás Tamás (3), Kiss Gergely (3), Märcz Tamás (1), Molnár Tamás (3), Steinmetz Barnabás (2), Szécsi Zoltán (3), Székely Bulcsú (1), Varga Tamás (2), Varga Zsolt (1) és Vári Attila (2).

A vezetőedző Kemény Dénes (3), segítője Kósz Zoltán (1) volt.

– Látjuk ezt a csapatot még így együtt játszani?
– Ezt nehéz megmondani. Úgy gondolom,

most mindenkiben nagyobb a hév, mint a kedv, én biztos, hogy szeretném, de hogy milyen formában tudjuk ezt összehozni, azt nem tudom.

Nagyon nagy logisztika lenne, mindenesetre valahogyan dolgoznunk kell rajta, hogy többet találkozzunk, nem feltétlenül a vízben, egyáltalán csak hogy le tudjunk ülni beszélgetni. És nemcsak mi tizenhatan, van még rajtunk kívül jó néhány csapattárs, akik hál’ istennek nem tudtak beférni a negyven plusszos korcsoportba, de előbb-utóbb utolérnek bennünket. Ők is hozzánk tartoznak.

– Hiába van vége a masters-világbajnokságnak, ön továbbra is százszázalékosan a vízilabdához kötődik, ugye?
– Így van. A női csapat edzője vagyok Egerben. Hétfőn edzést tartok, úgyhogy reggel már ott kell lennem.