Legyőzte a Videoton a szerb Cukarickit

A Videoton 2-0-ra győzni tudott, a Debreceni VSC-TEVA és az MTK viszont hazai pályán kapott ki.

MTI
2016. 07. 14. 23:09
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Óvatosan játszottak a csapatok az első félidőben, a két tizenhatos között folyt a játék, a kapuk kevésszer forogtak veszélyben. Fordulást követően nagyobb fokozatra kapcsolt a hazai együttes, aminek eredményeként Bódi megszerezte a vezetést. Tíz perccel a mérkőzés vége előtt megfogyatkozott a Videoton, miután Negót második sárga lapja után kiállította a játékvezető. A hazaiak ennek ellenére veszélyesebbek voltak, és Suljic találatával a hosszabbításban megduplázták előnyüket.

A visszavágót jövő csütörtökön 20.30 órakor rendezik Belgrádban.

Európa-liga-selejtező, 2. forduló, 1. mérkőzés:

Videoton FC–FK Cukaricki 2-0 (0-0)
Felcsút, 1886 néző, v.: Kristoffersen (dán)
Gólszerző: Bódi (58.), Suljic (92.)
Kiállítva: Nego (80.)
Sárga lap: Nego (68., 80.), Feczesin (86.), illetve Kajevic (30.), Lagator (63.), Matic (87.)

Videoton:
---------
Kovácsik – Nego, Vinícius, Lang, Stopira – Pátkai, Szolnoki – Suljic, Barczi (Oliveira, 81.), Bódi – Géresi (Feczesin, 84.)

Cukaricki:
----------
Stevanovic – Jankovic, Djuric, Piasentin, Zivkovic – Docic, Lagator, Knezevic, Kajevic (Matic, 46.), Mandic (Jovanovic, 56.) – Fofana

A Debrecen kikapott

Eközben a Debreceni VSC-TEVA hazai pályán 2-1-re kikapott a fehérorosz Torpedo Zsodzinától a labdarúgó-Európa-liga-selejtező második fordulós párharcának csütörtöki első mérkőzésén.

Jobban nem is kezdhette volna a mérkőzést a DVSC, hiszen Tisza góljával már a második percben megszerezte a vezetést. Az első játékrész folytatásában két hatalmas helyzete is volt a hazai csapatnak, gólt mégis a vendégek rúgtak a félidő közepén. A fehérorosz kupagyőztes találata „megfogta” a debrecenieket, akik újabb komoly helyzetet már nem tudtak kialakítani a szünetig.

A második félidőben aztán jóval kiegyenlítettebb játékot láthatott a közönség, sőt az igazi veszélyt a vendégek néhány kontratámadása jelentette. A Loki teljesítménye csak ritkán hozta tűzbe a szurkolókat, és ahogy telt az idő, a drukkerek egyre gyakrabban füttyszóval adtak hangot nemtetszésüknek. A csattanó a végére maradt: a fehéroroszok szabadrúgásból két perccel a rendes játékidő vége előtt betaláltak, s ezzel megnyerték a meccset.

Európa-liga-selejtező, 2. forduló, 1. mérkőzés:

Debreceni VSC-TEVA–FK Torpedo Zsodzina (fehérorosz) 1-2 (1-1)
Debrecen, 6000 néző, v.: Trattou (ciprusi)
Gólszerzők: Tisza (2.), illetve Zaginajlov (23.), Klopockij (88.)
Sárga lap: Brkovic (50.), Mészáros K. (52.), Varga J. (88.), illetve Pankovec (25.), Sapoval (31.), Scserbo (68.)

Debreceni VSC:
--------------
Radosevic – Jovanovic, Brkovic, Mészáros R., Korhut – Mészáros K. (Djelmic, 63.), Varga J., Holman (Ferenczi, 82.), Szakály P. – Castillion (Takács, 57.), Tisza

Torpedo Zsodzina:
-----------------
Fomicsev – Scserbo, Klopockij, Cseljagyinszkij, Pankovec – Afanaszjev, Hacsaturjan (Pavjukavavec, 80.), Sapoval, Gyemidovics – Lucevics, Zaginajlov (Trapaska, 69.)

A vendégek kezdték jobban találkozót, melynek elején rögtön hatalmas helyzetet hagytak ki. Az azeriek fölénye ellenére az MTK váratlanul 11-eshez jutott, miután Gerát fellökték a büntetőterületen belül. Kanta jobb sarokba tartó lövését azonban hárította a Gabala kapusa. A kimaradt 11-es hamar megbosszulta magát, mivel egy bal oldali szabadrúgást nem középre ívelt a grúz Kvekveszkiri, hanem a rövid sarokba lőtt. A szünetig hátralévő időben már bátrabban futballozott az MTK, de pontatlan játéka miatt komoly helyzet nem alakult ki a vendégek kapuja előtt.

A folytatásban is próbálkozott a kék-fehér gárda, de nem sok sikerrel, veszélyt egyáltalán nem jelentett az azeriek kapujára. Amikor pedig kiszabadult a Gabala, akkor egy gyönyörű akció végén Ozobic szépen csavart a bal alsó sarokba. A magyar csapat ezt követően is ment előre becsülettel, küzdelme végül Torghelle fejesgóljával eredményre vezetett. A hajrában is a hátrányban lévő MTK támadott többet, néhányszor védenie is kellett az azeriek kapusának, de az egyenlítés nem sikerült.

Európa Liga-selejtező, 2. forduló, első mérkőzés:

MTK Budapest-Gabala (azeri) 1-2 (0-1)

Gyirmót, 500 néző, v.: Bojan Pandzic (svéd)
gólszerzők: Torghelle (70.), illetve Kvekveszkiri (25.), Ozobic (63.)
sárga lap: Gera (26.), Bese (40.), illetve Stankovic (49.)

MTK Budapest: Hegedüs – Bese, Baki, Grgic, Poór – Gera (Jakab, 79.), Kanta, Vass, Borbély (Szatmári, 74.) – Torghelle, Nikac (Varga, 65.)

Gabala: Bezotosznyij – Ricardinho, Vernyidub, Stankovic, Mirzabekov – Kvekveszkiri, Szagyigov – Ozobic, Weeks, Zenjov – Dabo (Mammadov, 86.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.