Buffon elkerülné a Leicestert

Képesnek tartja csapatát a döntőbe kerülésre Paulo Dybala, a Juventus labdarúgója.

MTI
2017. 03. 15. 19:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Egy nagyon veszélyes, lelkes csapat, amelynek megvannak a veszélyes fegyverei a kezdeményező ellenféllel szemben” – jellemezte a veterán kapus a Sevillát búcsúztató angol bajnokot.

Dybala hangsúlyozta, nem szeretne találkozni a spanyol bajnok FC Barcelonával a nyolc között: a katalán alakulat a Paris Saint-Germaint búcsúztatta sporttörténelmi körülmények között úgy, hogy az idegenbeli első mérkőzés 4-0-s veresége után hazai pályán 6-1-re győzött.

„Úgy gondolom, hogy egyetlen meccs a Barcelona ellen könnyebb, mint egy kétmeccses párharc, láthattuk, mit művelt a PSG ellen. Mindazonáltal készen kell állnunk bármelyik csapatra, amelyikkel szembekerülünk – szögezte le Dybala. – Amióta megkezdődött az idény, tudjuk, hogy a maximumot kell nyújtanunk a Bajnokok Ligájában a döntőbe kerüléshez. Ez nem egyszerű, mert olyan nagyszerű csapatokkal nézünk szembe, amelyeknek ugyanez a céljuk. De tudjuk, hogy bennünk van a lehetőség, megvan a keretünk a finálé eléréséhez” – hangsúlyozta a kedden este a Porto elleni visszavágón győztes gólt szerző, 23 éves argentin támadó. A Juventus kettős győzelemmel, 3-0-s összesítéssel búcsúztatta a portugál együttest, s várhatja a negyeddöntő pénteki sorsolását.

A többek között a Barcelona és a BL-ben címvédő Real Madrid által is megkörnyékezett játékos kitért arra is, hogy egyeztetett a szerződéshosszabbításról a torinói klubbal, amely így már csak formalitás. „Van egy megegyezés, mindkét oldal kimondta az igent, így hamarosan meglesz.”

A Juventus egy évvel, 2021-ig toldaná meg Dybala kontraktusát, s a fizetését Gonzalo Higuaínéval hasonló szintre emelné.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.