Tegnap meglátogattuk az idei tavaszindító divatfesztivál első napját a Millenárison, ahonnan végül vegyes érzelmekkel távoztunk. Nagyon szeretem a divatbemutatókat, de az, hogy mindegyik között legalább fél-egy órát kell várni, kissé vontatottá és unalmassá teszi a napot. A pluszpont a tavalyi eseményhez képest egyértelműen az, hogy néhány méterrel odébb a tizenöt éve megrendezésre kerülő Lakástrend kiállítás is látogatható, de ez nekünk, akiket nyilván nem kifejezetten a trendibbnél-drágább, új lakberendezési irányzatok érdekeltek, csupán az egyik üresjáratot tette érdekessé. Mindenesetre végignéztük a Visegrad Fund, a Lengyel Kulturális Intézet, a Cseh Centrum és a Szlovák Intézet által támogatott Meeting of Eastern and Central Eastern European Design (MEED) kiállítást, illetve a 'madeinhungary' tárlatot, ahol fiatal magyar designerek bemutatkozó munkáit láthattuk. Volt néhány ígéretes darab, például a dróton ülő madárkákkal megálmodott fiókos szekrény igazán ötletes volt, elfogadnám otthonra is. Ezután ismét megnéztük Tombor Zoltán 'Absolutely' című kiállítását, amiből most szerencsére többet láthattunk, mint decemberben, amikor a tömeg kissé megnehezítette a nézelődést.
Visszatérve a divatbemutatókra, nem lehetett egy hálás dolog ez a péntek kora délután, hiszen egyedül a szakma tudta végignézni a bemutatókat, a nagyközönség mára várható majd. Érthető, hogy a fiatalabb tervezőket időzítik erre a napra, de így a hétvégén érkező tömeg továbbra sem fogja megismerni a feltörekvő tehetségeket, és tolakodó butikmárkák (Sugarbird, Magenta stb.) bemutatóin fognak félreművelődni. Továbbra is hiányoznak a már befutott, kedvenc tervezőim, akiknek remélem nagyon jó okuk van arra, hogy ezen a hétvégén nem képviseltetik magukat, és akik közül egyedül a NUBU bemutatóját láthattuk tegnap. De kezdjük inkább az elejétől.
A fenti áradozást a méltatlanul elhanyagolt tervezőkről számomra nem igazán testesítette meg Gabó Szerencsés, aki a délután első selyem-bőr kollekcióját mutatta be – ez a vonal a többieknél is igen népszerű volt, ám a feladatot Gabó oldotta meg a számomra legkevésbé tetszően. A színes selyem miniszoknyák egyáltalán nem az én stílusom voltak, s az általam mindig keresett, s egyben a magyar tervezőkkel szemben alapkövetelményként felállított, úgynevezett „kifinomultság” nyomait nem igazán találtam. Mindenesetre fél év múlva is megnézem majd a fejlődést; talán csak a nyárias anyagok fogtak ki rajta.
A KEPP Showroom a kifutón kívül értelmezhetetlen mennyiségű PVC-felhasználással együtt is az egyik leginkább hordható kollekcióját mutatta be eddig; a hétköznapokhoz való idomulás szándékát ők maguk is megerősítették a bemutató előtti interjúban. A négy fiatal tervezőlányból álló csapatban mindig is sok reményem volt, s a keresett kifinomultság már határozottan megjelent a tavasz-nyári kollekcióban. A műanyag napellenzők kedves kifutókellékek, amiktől én nagy erőkkel próbáltam elvonatkoztatni, de az érdekes hátmegoldásokba – amik amúgy a gyengéim – a dizájn kedvéért beleerőltetett átlátszó műanyagdarabok is rontottak a hordhatósági faktoron. Szépen bepállana a hátam, ha a kifutókra készített ruhákban valóban a Balaton partján kellene végiglibbennem, mindenesetre a trend hangsúlyozására, és a fehér-bézs-piros darabok izgalmasabbá tételére abszolút megfelelő volt.
Utánuk Tomcsányi Dóri aquarelles kollekciója következett, amelynek előzetesét már láthattuk a decemberi divatnapon is. A tavaszból nyár felé tartva a türkizkékből türkizzöld, a pirosból lazac szín lesz, de a halványsárga és egy kevés fémes betét is megjelenik néhány darab erejéig. Nem vagyok egy színes alkat, ez látszik kedvenceim kiválasztásán is; a USE unused, a NUBU, és – „Öhm, ki is a harmadik? A harmadik... Elfelejtettem. Hupsz.„, ahogy mindannyiunk Rick Perry-je mondaná – Nanushka is azokban a színvilágokban mozog, amik számomra kényelmesek. Dóri kollekcióihoz ezért is nem vonzódtam eddig, most viszont igencsak megfogott néhány részletével, amikben – a magyar tervezők szokásaival ellentétben – a külföldi trendek vonásait is megtaláltam. Ó, a gallér! Ennek külön bejegyzést is szentelek majd, elöljáróban csupán annyit, hogy tavasszal várhatóan nálunk is megsokasodnak majd a galléristák, s Dóri azzal a púder színű, szoknyanadrággal kombinált ujjatlan kezeslábassal (ujjatlan kezeslábas? perverz!), a kék övvel és gallérral, amit tegnap bemutatott... belopta magát a szívembe, így ő kapja a „Szezon Váratlan Meglepetése” díjamat, amit ősszel a USE-nak ítéltem.
Az Annaeva kollekcióban a kilencvenes évek pasztellszínei köszöntek vissza; a barack, halványsárga és türkiz mellett náluk is bőrbetétek próbálták izgalmasabbá tenni a szezont. A bőr és a selyem együttműködése itt is fontos szerepet kapott, de számomra egyedül a fekete ruhák között volt olyan, ami viselhetőnek tűnt, ezen tervezőpáros esetében azonban mégsem képzelt színutálatom miatt, hiszen azt az előző bemutató például képes volt semlegesíteni.
Következett a várva várt NUBU, amelyre szerencsére már kicsit jobban megtelt a nézőtér, de még mindig elég foghíjas látványt nyújtottunk. A lényeg persze ismét a kifutón volt, s ahogy a bemutató előtt Garam Judit, a NUBU főtervezője is elmondta, a visszafogott, fehér-okkersárga kollekció valóban nyáridéző hatást keltett. A tavasz-nyári szezonban a természetes anyagok (a szokásos vászon és az idei év kedvence, a selyem...) mellett extrém anyagokat is használtak; az orkán, a taft és a plexi is megjelent a modelleken. Nagyon szeretem a NUBU-t. Tényleg. Viszont ezek a hosszú, légies maxiruhák, amikre nagyjából másfél éve mentek rá, s amiknek a szabásáért igencsak odáig vagyok, pöttöm lényem számára sajnos hordhatatlanok, és így a harmadik szezonra már kicsit unalmasak is. Kezdem azt hinni, hogy ennek a biztonságos vonalnak sosem lesz már vége, de az is tény, hogy a mostani kollekcióban nem kizárólag ezeken a ruhákon volt a hangsúly. A plexizsebekkel ellátott esőkabátot, a fekete bő nadrágot, az okkersárga hajtogatós félhosszú szoknyát, egy egyszerű, de nagyszerű fekete ruhácskát, illetve a szintén fekete, libbenős, aszimmetrikus ruhát/leplet (aminek zsákformáját az alatta hordott leggings tökéletesen ellensúlyozta) én is szívesen felhúznám, és talán nem is állna rosszul. A NUBU hozta a kötelező elvártat, de a maxiruhák miatt egyre inkább az egyhangú és a bátortalan jelzők jutnak eszembe. Ez sok magyar tervezőre igaz, nem véletlen, hogy egy-egy külföldi megjelenéshez elvárt némi Mojzes/Abodi-féle extrémizmus.
A napot az Artista zárta, amelynek új kollekciója szintén illeszkedett a fenti vonalba. Szürkés pasztellszínek, libbenő, kifejezetten érdekes szabású ruhák, bár a tengerészcsíkos szekció nem igazán érintett meg. A legfontosabb, ami velük kapcsolatban mégis megragadt bennem, az a bemutatójuk előtti interjún hangzott el: örömmel konstatáltam, hogy ők már úgy érzékelik, az itthoni fiatalok egyre inkább keresik a magyar tervezők munkáit. Az utolsó bemutató után még megnézhettük a FIAT Lancia és az InStyle magazin támogatásával létrejött, New Black and Red Ypsilon szlogenjére épített, Be Creative – Not Monotone elnevezésű kreatív divatpályázat döntőseinek munkáit, ami ma is látható lesz; eredményhirdetés vasárnap este.
Divatbemutató fotók: Preston
