A szezon meglepetése mindenképpen a ciprusi APOEL legjobb nyolcba kerülése volt, de két csoda után (továbbjutás a csoportkörből, majd a Lyon búcsúztatása a nyolcaddöntőben) meglepő lenne egy harmadik. Főleg a Real Madrid ellen.
A legnagyobb figyelem a két legnagyobb esélyest, a spanyol Real Madridot és a címvédő Barcelonát kísérte, vajon a tavalyi után lesz-e újabb El Clásico a Bajnokok Ligájában, amit a szurkolók persze nagyon szeretnének, de csak a döntőben vizionáltak. És össze is jött nekik, azaz jöhet, csapatuk ugyanis a Milant kapta a negyeddöntőben.
„Az év csapata számomra mindenképpen az Apoel, ami azt is jelzi, hogy a futball drámai változásokon esett át az utóbbi években – mondta a sorsolást levezető Paul Breitner, a 2012-es müncheni BL-döntő nagykövete. – Ahogy én látom, manapság egyre több csapat próbálja meg másolni a Barcelonát. A kérdés számomra csak az, hogy ki tudja legyőzni Lionel Messit, azaz ki kerül össze a döntőben a Barcával?”
A 2011/2012-es Bajnokok Ligája legjobb nyolc csapata: APOEL (ciprusi), Barcelona (címvédő, spanyol), Bayern München (német), Benfica (portugál), Chelsea (angol), Real Madrid (spanyol), AC Milan (olasz), Olympique Marseille (francia)
A párosítások:
Negyeddöntő:
APOEL FC (ciprusi) – Real Madrid (spanyol)
Olympique Marseille (francia) – Bayern München (német)
Benfica (portugál) – Chelsea (angol)
AC Milan (olasz) - Barcelona (spanyol)
Elődöntő:
APOEL FC (ciprusi)/Real Madrid (spanyol) – Olympique Marseille (francia)/Bayern München (német)
Benfica (portugál)/Chelsea (angol) – AC Milan (olasz)/FC Barcelona (spanyol)
A negyeddöntő első mérkőzéseit március 27-én és 28-án, a visszavágókat pedig április 3-án és 4-én játsszák. Az elődöntőket április 17–18-án és 24–25-én rendezik, a finálét pedig május 19-én a müncheni Allianz Arénában.