A szerb parlament elnöke csütörtökön írta ki az elnökválasztást május 6-ra, miután az eddigi államfő, Boris Tadics eljuttatta hozzá lemondását. Tadics jelöltként újra indul az elnökválasztáson, amellyel egy időben parlamenti és helyhatósági választásokat is rendeznek majd Szerbiában. Bővebben>>>
Pásztor István elnökjelölti indításáról szerda este döntött a legnagyobb vajdasági magyar párt elnöksége. (Pásztor István 2008-ban, az akkori hárompárti Magyar Koalíció jelöltjeként már indult a szerb elnökválasztáson.)
Pásztor István a döntést ismertetve csütörtöki sajtóértekezletén elmondta, tisztában vannak azzal, hogy a VMSZ jelöltjének nincs esélye bejutni a második körbe, de az erősebb tárgyalási pozíció szempontjából fontos a magyar elnökjelölt jó szereplése.
A második elnökválasztási fordulóba a VMSZ meggyőződése szerint be fog jutni Borisz Tadics, aki egyben a vezető kormánypárt, a Demokrata Párt (DS) elnöke. A VMSZ támogatni szeretné Tadicsot, de nem feltétel nélkül, hanem annak fejében, hogy saját és a jövendőbeli kormányának a politizálásába beemeli azokat a VMSZ számára fontos elemeket is, amelyekben a VMSZ különbözik a többi párttól, főleg az országos pártoktól – mondta Pásztor István.
Hozzátette: a vajdasági érdekek, főleg a vajdasági pénzek és az infrastruktúra vonatkozásában, a mezőgazdaság kérdések tekintetében, a körzethatárok ügyében szeretne a magyar párt feltételeket támasztani a Demokrata Párt államfőjelöltjének, de a nemzeti tanács, illetve az identitást megőrző ügyek vonatkozásában is fontos feltételei lesznek a Vajdasági Magyar Szövetségnek.
Pásztor István cáfolta, hogy a VMSZ jelöltjére leadott szavazatok az esélytelenség miatt kárba vesznének. „Nem igaz az, hogy aki rám fog szavazni az első fordulóban, az eldobja a szavazatát. Az viszont igaz, hogy az, aki nem rám szavaz az első fordulóban, az elveti annak az esélyét, hogy a saját érdekei szempontjából fontos kérdésekben erősítse a tárgyalási pozícióinkat” – hangoztatta.
A VMSZ elnöke azt is elmondta, 10 ezer aláírásra van szükség ahhoz, hogy indulni tudjon az elnökválasztásokon. Az aláírások összegyűjtését a húsvéti ünnepek után, kedden kezdik és vasárnapig folytatják, mert ilyen rövid idő áll rendelkezésre.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!