Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Robert Fico szlovák kormányfő még április 26-án találkozott Varsóban, ahol a kettős állampolgárságról nem esett szó. Orbán a megbeszélést követő sajtótájékoztatón azt mondta: „minden olyan kérdés, amely érzékeny és személyes konzultációt igényel”, élvezi mindkét fél nyitottságát, és reményeik szerint „a sikerek oldalvizén” megoldást nyer.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes még április 17-én azt közölte: Magyarország nemzetközi jogi lépéseket tesz, ha a Fico-kormány a bejelentett tervek szerint módosítja a kettős állampolgárságról szóló törvényt. Ismert, Robert Fico közlése szerint kormánya úgy akarja megváltoztatni a törvényt, hogy ne „károsítsa” azokat a szlovák állampolgárokat, akik kérvényezik egy másik ország állampolgárságát, és azáltal elvesztik a szlovák állampolgárságukat, de – mint Fico kijelentette – Magyarország tekintetében a törvénynek továbbra is érvényesnek kell maradnia.
Gubík László, a magyar állampolgárságát nyíltan felvállaló egyik felvidéki magyar szlovák állampolgársága elvesztésének ügyében két hasonló helyzetben lévő társával, Dolník Erzsébettel és Kassai Gyulával együtt március másodikán fordult panaszlevéllel a nyitrai körzeti hivatalhoz. Gubík és társai panaszaikat négy pontba foglalták.
Gubík levele első pontjában arról értesítette a hivatalt, hogy nem ért egyet szlovák állampolgársága elvesztésével, a második pontban a hivatal azon eljárásával szemben emelt panaszt, hogy nem kézbesítette neki azt a határozatot, amelynek alapján személyét törölték a Szlovák Köztársaság állampolgári kötelékéből, valamint nem adott felvilágosítást számára arról sem, hogy a határozattal szemben milyen jogi lépéseket kezdeményezhet. Gubík a panaszlevél harmadik és negyedik pontjában a szlovák állampolgársági törvény vele szemben alkalmazott részének alkotmányba ütköző mivoltára mutatott rá, valamint kérte, hogy a hivatal szolgáltasson számára igazolást arról, hogy a Szlovák Köztársaság állampolgára.
Gubík László az MTI-nek elmondta, hogy a nyitrai körzeti hivatal válaszlevelét szerdán kapta meg. Hozzátette: már nem is bízott benne, hogy választ kap panaszára, de úgy tűnik, a körzeti hivatal csak kivárta a válaszadásra fenntartott hatvannapos határidőt. Gubík László első számú panasza – hogy nem ért egyet állampolgársága elvesztésével – kapcsán a nyitrai körzeti hivatal megállapította: a hivatal a hatályos törvények szerint járt el. A körzeti hivatal a döntésről szóló határozat kézbesítésének elmaradása kapcsán adott válaszában rámutat: nem volt kötelessége értesítést küldeni egy ilyen határozatról, mivel Gubík László nem egy általa beadott kérvény és határozat alapján vesztette el szlovák állampolgárságát, hanem a szlovák állampolgársági törvény idevonatkozó cikkelye értelmében.
Alaptalannak minősítették a panaszt
A nyitrai körzeti hivatal hatásköri hiányra hivatkozva elutasította a szlovák állampolgárságról szóló törvény alkotmányosságának megítélését, valamint az állampolgársági hovatartozásról szóló igazolás kiadását is. Ez utóbbit azzal indokolta, hogy Gubík a kérvény beadásakor nem a vonatkozó szabályozás szerint járt el, és nem személyesen adta be. A felsorolt érvek alapján a nyitrai körzeti hivatal Gubíkék panaszát alaptalannak minősítette.
„A nyitrai körzeti hivatal ezen válaszával kimerült a Szlovákián belüli jogorvoslati lehetőség, ezért most nemzetközi bírósághoz fordulunk” – mondta el az MTI-nek Gubík László. Hozzátette: jogi képviseletüket Strasbourgban az Emberi Méltóság Tanácsa elnöke, Lomnici Zoltán fia, ifjabb Lomnici Zoltán látja majd el. A beadvány feladásának pontos időpontját a jövő hét folyamán pontosítják az érintettek.