Az egyiptomi média szerint néhány órával azután, hogy a választási bizottság közzétette az elnökválasztás első fordulójának hivatalos végeredményeit, tüntetők hatoltak be Ahmad Safík választási kampányirodájába, betörték az ablakokat, leszaggatták a kampányfeliratokat és a plakátokat, majd gyújtópalackokat hajigáltak a helyiségbe.
Helyszíni jelentések szerint ezzel egy időben közel ötezer ember gyűlt össze a kairói Tahrír téren, tiltakozva a választási eredmények ellen, amelyek szerint Mohamed Morszi, az iszlamista Muzulmán Testvériség jelöltje és Ahmad Safík jutott tovább a választás második fordulójába. A tüntetők követelték a választási eredmények érvénytelenítését, és új szavazás lebonyolítását, de Morszi és Safík kizárásával.
Safík választási sikere feldühítette a Mubarak-rezsimet megbuktató tüntetőket, pedig csak Hoszni Mubarak tavaly február 11-i lemondása előtt néhány nappal lett miniszterelnök. Az iszlamista többségű parlament által április 12-án elfogadott törvény tiltja a 2001. február 11-e előtti tíz évben bizonyos posztokat betöltőknek – köztársasági elnök, alelnök, kormányfő, a Nemzeti Demokrata Párt (Mubarak már feloszlatott pártja) elnöke, főtitkára, politikai bizottsági tagja –, hogy a következő tíz évben politikai jogokat gyakoroljanak.
Feldúlták a kampányirodát
Tüntetők feldúlták, majd felgyújtották Kairóban hétfő éjszaka az egyiptomi elnökválasztás egyik jelöltjének, a tavaly megbuktatott Hoszni Mubarak elnök utolsó kormányfőjének kampányirodáját.
2012. 05. 29. 8:35
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!