A 2011 augusztusában a kaliforniai partoknál kifogott kékúszójú tonhalak testében lényegesen több cézium 137-es izotópot találtak, mint a 2008-ban vizsgált állatokéban. Emellett cézium 134-es izotóp is kimutatható a tonhalakban. Daniel Madigan, a Stanford Egyetem kutatója és munkatársai eredményeiket a Proceedings című szaklapban mutatták be.
A mért értékek jóval a japán kormány által meghatározott határértékek alatt vannak. Marc-Oliver Aust, a hamburgi Thünen halökológiai intézet kutatója szerint nem jelent veszélyt a tonhalak fogyasztása. Egy 200 grammos tonhalvacsora elfogyasztása mindössze 0,064 mikrosievert értékben tartalmazna cézium 134 és cézium 137 izotópokat. Összehasonlításképpen: egy átlagos közép-európai szervezetébe évente 2300 mikrosievertnyi mennyiség kerül pusztán a természetes radioaktivitás révén – fejtette ki a szakértő.
A Csendes-óceánban élő kékúszójú tonhal a japán vizekben fejlődik ki, mielőtt az amerikai partokhoz vándorolna. Madigan és csapata 15 hal radioaktív-terheltségét hasonlította össze öt, 2008-ban kifogott, azonos fajú hal, illetve öt sárgaúszójú tonhal értékeivel. A három csoport közül csak a 2011 augusztusában kifogott kékúszójú halakban találtak cézium 134-es izotópot.
A kutatók a radioaktív-terheltség ezen bizonyítékait arra akarják felhasználni, hogy többet tudjanak meg olyan messzire vándorló élőlényekről – például a cserepesteknősről, a sötét vészmadárról és a lazaccápáról –, amelyek bizonyos időt a japán tengerekben töltenek el.
