Válogatás nélkül gyilkoltak

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa a lehető leghatározottabban elítélte vasárnap a szíriai kormányt a Húla városában történt mészárlásért.

WA
2012. 05. 28. 15:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az BT háromórás rendkívüli ülésén egyhangúlag elfogadott nyilatkozatában követelte a több mint száz halálos áldozatot, köztük több tucat gyerek halálát okozó pénteki vérengzés vétkeseinek felelősségre vonását.

A BT a világszervezet megfigyelő missziója által készített jelentés alapján úgy foglalt állást, hogy a kormányerők tüzérséggel és harckocsikkal lőtték sorozatosan Húla egyik városnegyedét, emberéleteket oltva ki. Követelte Bassár el-Aszad szíriai elnöktől, hogy vonja vissza a nehézfegyvereket a szíriai városoktól. Megismételte, hogy minden érintett félnek véget kell vetnie az erőszakcselekményeknek.

Az ENSZ megfigyelői Húla városában legalább 108 holttestet számoltak össze, s közülük 49 gyerektetem volt. Legalább hét nő is életét vesztette.

A BT nyilatkozatában elítélte a polgári lakosok megölését közvetlen közelről leadott lövésekkel vagy fizikai erőszakkal. Állásfoglalása szerint „a békés lakosok elleni gyalázatos erőalkalmazással” a szíriai kormány megsérti a nemzetközi jogot és a rá vonatkozó BT-határozatokból eredő kötelezettségeit.

Navi Pillay, az ENSZ emberi jogi főbiztosa is a szíriai kormányt tette felelőssé a húlai vérengzésért. Leszögezte, hogy „a válogatás nélküli, s meglehet, szándékos” gyilkosságok emberiesség elleni bűntényeknek minősíthetők. Pillay szerint a húlai esetet haladéktalanul ki kell vizsgálniuk független szakértőknek. Az ENSZ-biztos meggyőződését fejezte ki, hogy a BT-nek mihamarabb meg kell fontolnia, hogy átadja a szíriai „dossziét” a hágai Nemzetközi Büntetőtörvényszéknek (ICC).


Nemzetközi visszhang

Moszkva és London egyaránt elutasítja a külső beavatkozást Szíriában – hangoztatta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, aki brit kollégájával tárgyalt hétfőn Moszkvában. William Hague a megbeszélést követően kijelentette: Nagy-Britannia azt várja, hogy Moszkva további nyomást gyakorol Damaszkuszra Kofi Annan, az ENSZ és az Arab Liga közös szíriai különmegbízottja béketervének végrehajtása érdekében. Kína is a hatpontos béketerv betartására szólította fel valamennyi érintett felet. Ezenkívül Peking elítélte a Húlában civilek ellen elkövetett „kegyetlen gyilkosságokat”. Kofi Annan, az ENSZ és az Arab Liga Szíria-ügyi különmegbízottja felszólított hétfőn „mindenkit, akinél puska van” Szíriában, hogy tegye le a fegyvert, és megdöbbenését hangoztatta a hét végi húlai mészárlás miatt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.